No items found.

Pastor John

XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 10. (720.) SZÁM – MÁJUS 25.

A Smithfieldre végül gyalog értem át, sötét volt, esett, és féltem, igen.

Ott már várt Pastor John zselézett hajjal, felhajtott gallérú sportdzsekiben.

És várt sok dublini újkeresztény is. Legjobb modorukban ültek körém

kétezertizenhat januárjában az All Nations egyház férfikörén.

Pastor John később egy imát mormolt, hogy nyissuk meg a szívünket,bátran,

hisz ő csak tudja, mi a gyengeség – ekkor már úsztunk a jómodorában.

Melegnek lenni nem súlyosabb, kezdte, mint ölni, vagy a bűnök általában,

de az Isten férfit s nőt teremtett, ez nem véletlenül van a Bibliában.

Nem bírál senkit. Minden embernek nehéz út a maga kálváriája.

De emlékezzetek Szodomára – mondta, az Úr szereti a bűnöst, és a bűnt utálja.

A melegházasságot megszavaztatták, de a bűn még bűn marad ettől,

Amerikából pénzelték a kampányt, s az egyház némán tűr a félelemtől.

Látott nemrég egy meséskönyvet is: egy fiúról, aki lány akart lenni.

Ez egy betegség, közöttünk is terjed, nap mint nap, nem áll útjába semmi.

S mi eltűrjük. Kis szatírokat nevelünk fel a gyerekek között.

Erre hátul páran fészkelődni kezdtek, egy nő valamit közbedörmögött...

Később a menekültekre is rátért. Na akkor, gondoltam, felállok én

kétezertizenhat januárjában az All Nations egyház férfikörén.

Nem szégyellik a vallásukat, kezdte, akármerre is járnak a Földön,

csak leborulnak, és imádkoznak. De mit kell ezen szégyellni, könyörgöm?

Volt egy muzulmán nővér Angliában. Elment egy sebesült gyermek mellett,

és nem látta el a vérző sebet, csak mert neki imádkozni kellett.

Nem tudjuk, mit élt át az a kisfiú, és ilyen esetből még annyi van,

mert meghalt, igen, praise the Lord, mondta, Halleluja, mondtukmindannyian.

Nyissuk ki szívünket hát. A teachable spirit is the begining of wisdom.

Menjünk, gondoltam, fél tizenegy. És nekem innen még haza kelltroliznom.


Összes hónap szerzője
Legolvasottabb