.svg)
remény
Ha majd mesélni
fogok testről és lélekről,
és ami közte hallgatott,
fogantatásról és elmúlásról,
egyszóval: Istenről, –
tán újra kimondhatom szabadon
a varázsigét: vagyok.
S ha lélektől való vágy az,
mit nem kell világgá kiáltani,
ha szeretet: megágyaz.
Az leszek, aki már
nem tud ártani.
apavers
A teljességből kiválva
és boldogulni, ahogy lehet,
fölkészült lenni már másnap, –
születésnek nevezitek,
én meghívásnak.
Elfogadtam, de évekig
gyötört a bizonyosság hiánya.
Azt hittem, hogy elveszett.
A gyönyörök készségeit
öleltem hiába,
hogy visszacsatolna,
emlékezni, hogy szeret.
A szerelem csak pár lelki torna
a magasba fölhajítva.
De nem feledtelek!
Mert ami névtelen,
az túl van a valóságon.
Az életnek ez az egyik titka.
Te legjelenvalóbb, –
hiányom!
a fiú
Erről magamnak se meséltem.
Az emlékek rokonai a tévedésnek.
Én veled fogadtam el az életet,
egy házban, egy nyelven.
Boldog voltam, te szenteltél meg!
De a magány annyi mindent tett velem.
Gyönyör és gyász mind réveteg,
s a feltámadás is felsért.
Ha nem várnál, már nem keresnélek,
de örülnék: vannak ilyen napok.
Ezért tanultam írni, ezekért a versekért!
Negyvenhat évemet magamhoz
ölelni, mint egy végtelen
kegyelmi pillanatot!
