No items found.

Rendrakó művész - Csider István Zoltán estjéről

Péntek este 20:00 órakor André Ferenc beszélgetett a Bulgakov kávéházban az E-MIL estek újabb meghívottjával, Csider István Zoltánnal.

csider



A művész első kötete a Rendrakás, melynek fontos motívumai az idő, a leltár, a tagadás általi önkifejezés, a halál, nem rég jelent meg. A kötet „kései” megjelenésének oka az, hogy a költő, bár már rég óta foglalkozik írással, nem érezte úgy, hogy ő saját verseket ír, egészen mostanáig. A művész kulturális újságírókén, rapperként és slammerként is elismert.Az est folyamán a művész felolvasta A fénykép címe, a Nem feszíti semmi és a Szédülés című verseket, majd André Ferenccel a rendrakásról, a különböző rendtípusokról beszélgettek. Csider István szerint mindenkinek saját rendje, rend igénye van. Továbbá, bevallotta, hogy ő nem szereti a látható káoszt, és inkább egyfajta látszat rendet érez magáénak, ami nem kevésbé rend, mint a többi rend. Ő is a rend fele tart, de úgy érzi, soha nem fogja elérni. Ezt jelzik talán a versben a majdnem szonettformában megírt versek is.

13230802_798719596927876_1727839436_o



A beszélgetések folyamán, ahol még témává vált az idő, a különböző generációk irodalma és annak elérhetősége, a leltározás szükségessége, kiderült az is, hogy a költő a halált expliciten tárgyiasító mű címeket gyűjt, melyeket beépít művészetébe. Bevallása szerint, ő így próbálja feldolgozni a halál gondolatát, szétírja, „becsicskítja”, megszelídíti.

13234711_798719970261172_742441966_o



Az est csattanója egy baki volt, melyet Csider István Zoltán zseniálisan kezelt. A lezárásképpen történő versfelolvasás közben, kintről beszűrődött egy zenekar kétségbeesett próbálkozása, hogy a mikrofont „betörjék”. A művész nem illetődött meg, hanem amikor úgy érezte versei úgy sem hallatszanának, belerappelt a felolvasásba illetve kommentálta a kint lezajló eseményt a hallgatóság nagy örömére.


Összes hónap szerzője
Legolvasottabb