No items found.

Részlet Borsos Ágota olimpiászos dolgozatából

XXXIV. ÉVFOLYAM 2023. 11. (865.) SZÁM – JÚNIUS 10.

Szemelvények a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszának díjazott dolgozataiból


Az Utunk, illetve a korai Helikon szerkesztőségében bevett szokás volt évente ellátogatni az 1972-ben indult Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny – vagy ahogy akkor hívták, olimpiász – országos szakaszára, Utunk- és Helikon-különdíjat osztani az arra érdemesülteknek, majd a lap hasábjain válogatást közölni a díjazott diákok dolgozataiból. Sokunknak életük első publikációit jelentették ezek a dolgozatszemelvények. Ezt a hagyományt elevenítette fel 2023 áprilisában a Helikon szerkesztősége, amikor lapszámbemutatóval és kiállítással egybekötve ellátogattunk az immáron Mikes Kelemen nevét viselő tantárgyverseny országos szakaszára a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumba. A Pavilon 420-ban közölt dolgozatszemelvényekben Vámos Miklós Rajzlapjának Károlykájáról, Kosztolányi Dezső jó bírójának álláspontjáról olvashatunk, de kreatív szövegek születtek Örkény-egypercesek mentén a színész abszurd halála és az átváltozás motívuma kapcsán is. Mikes Kelemen Fannihoz írt levelei után fiktív élettörténeteket olvashatunk Arany Hídavatása alapján, valamint meghallgathatjuk Medve Gábor beszédét és Bébé monológját is.

Borsos Ágota

Kolozsvári Református Kollégium, Kolozsvár, VIII. osztály, II. díj


Úgy gondolom, végül is mindenki saját maga dönti el, hogyan akar élni: az egyesek által megszabott szürke és értelmetlen társadalmi keretek között, egy elfásult személy festményeként, vagy ügyesen és bátran lépdelve a szabad élet felé tart. Úgy vélem, a lelki szabadságot igazán mi teremtjük meg.

„Az élet azért van, hogy használjuk.” Jelentőségteljes mondat ez. Több milliárd ember van a Földön, s milyen érdekes lenne, ha valaki megszámolná, ebből hányan élnek igazán, úgy, ahogy megálmodják. Mennyi ember van, aki csupán létezik, míg teheti, aztán gondolatában megannyi kérdéssel és „mi lett volna, ha…” mondattal hagyja hátra a világot. Én személy szerint élni szeretnék, kihasználni mindazt, ami most rendelkezésemre áll, hiszen senki sem garantálja, hogy lesz még részem ebben a valóságban.

Összes hónap szerzője
Legolvasottabb