No items found.

Simonfy József versei

XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 11. (793.) SZÁM – JÚNIUS 10.

Torony Pál: Romlékony fal 10


sokkal



az idő sokkal jobban telik ha csinálok

valamit csakhogy én nem akarom se jobban

se hogy teljen nagyon a végére értem



úgy



úgy vagyunk mi a világban

kutyakölykök sintér ketrecében

ablakon kihajolok s élvezem hogy éveim

máglyatüzén hogy égek el



kiszáradt



jegenyefám kiszáradt ráfeketedett

lombja gyászruhája

meghat tulajdon nyomorúságom

ott helyben elaludnék úgy

reám tör az álom



alighogy



alighogy megszülettem bepólyáltak

a bűnbe mocsokban nőttem fel

hazugsággal etettek érzéseimet nem

tudom lefordítani a mai napra

betört ajtó állok köztetek



énvírussal



énvírussal fertőzött sokan vagyok

tömeg magány gyászkocsi magma előtt

úgy megyek étvágyam rengeteg ez is

egyfajta életszeretet ne utáld

a magad képére teremtetteket



vártam



váltig vártam

szárnyaim kitártam

ez az évszak se hozott

minket össze



miféle



arcom miféle könyv kinyitni nem lehet

kik írtak rá hogy megfejthetetlenek

nyugalomra vágyom heverészek a

kertben kezemen madár elrepültem



galambocska



csak belül lehetünk szabadok

kívül soha galambocska

fölöttem angyal húz el vészesen

a világot rámhúzza vizet a vécében



jegyez



mit jegyez az emlékezet

tudatalatti ládába dobja

mint egy levelet

sose kapom meg



ketté



olyan vagyok mint a kettévágott

giliszta egyik felem még röhög

másik már a föld alatt



az új



megérkezett az új nemzedék szűk nekik

a tér fejüket szorítja az ég főbe

lőtt katonát a páncélsisak



főnix



főnix föltámadását úgy vártam

halomba gyűlt éveim hamujából még csak

egy féreg sem mászik elő



ujjong



a vakond minden túrásnál

megáll szétnéz házam ez hazám ez

ujjong örömtelenül



régóta



régóta figyelem ami felém

tart iszonyú sebesen ördög

angyal netalán az isten



sínen



egész nap a sínen ültem vonatok

jöttek vonatok mentek

mint egy ládának nekem esnek

csupa hallgatás mi lehet benne

türelmem lesz-e elviselni az öreget



nem hagyhatlak



nem hagyhatlak magadra egy percre sem

úgy teszel mintha bajod a világ baja lenne

és miért is ne ha egyszer a világ baja

a te bajod is a hold ma oly kerek

állsz a vízparton kinek integetsz



mehetek



ha azt mondják mehetek ugyan

hová mennék mihez fognék

mit csinálnék nélküle

már úgy megszoktam az életet



kijárok



kijárok a szamos partra valamikor

hajók jöttek mentek egészen

föl budára és pestre



fölém



vagonéjszakák hideg „kuset”-jében

szorongok csontban a velő

a vak angyal fölém tartja kezét

melegedni tűz fölé





tó tükrében figyelem az égben

nem történik semmi

kék üresség dongja



kiszáradt



kiszáradt a léth vize kháron csónakja

küszöbömhöz kötve

nem történik semmi minden

csak megtörténni készül



kenyér



bárhová megyek viszlek magammal

ahogy ruhája alatt

kenyér illatát a pék



leveled



saját vállamra hajtom fejemet

elfáradt bennem az élet

most olvasom leveled amit

egy lepke nyelvére írtál





Összes hónap szerzője
Legolvasottabb