számolatlanul (versek)

számolatlanul

‍

nem tudni, merről érkezel, a vidékek egyformák,

oldj el magadtól, hogy kékbe bábozódhassak, táguló

ereim falán lüktet a rohanás, egyszerre fogadok be

minden fényt. hogy érkezel, nem tudom, sejtem csak,

ügetnek vadkutyák, gyepet vonnak a partszakasz mellé,

a szél sodorja szagodat, házamba terelni nem tudom őket,

vessem le kámzsám, ha idegen érkezik, tűz fogadja, étel,

hátasod pihenjen, gyalog űzöd a tájat messzire magadtól,

nem köszönsz, nem szólsz, vessem le kámzsám, ha idegen.

hogy érkezel, sejtem, napról napra közelebb jársz, ügető

vadkutyáim csaholnak utánad, a partszakaszról

terelni házamba nem lehet őket, vadhúst nem esznek, 

nem vadásznak, a vidékek itt egyformák, nyíló gyep terül

szeméremcsontomon, hogy érkezel, tudom, jósálmaim

hazudják a napot, az éjszakát, mire megjössz, fiút szülök,

egy barnát, ősi nyelven tanítom, belénevelem a vándorlást,

nem tudni, merről érkezel, napjaim számolatlanok, hajszolom

kutyáim szagod nyomán, oldj el magadtól, hogy ne féljek többet,

táguló ereim, táguló pupillám függönyén dobol a várakozás,

itt a vidékek egyformák, nem tudni, merről érkezel, jósfájásom

kíséri minden nappalod, minden éjszakád, a partszakasz

küszöbén kergetőzve, egymást marva rohannak vadkutyák.

Amphitrité búcsúja

‍

a lázongás a belekben kezdődik 

hol máshol érhetne jobban véget

kezünkből korlát egymás vállába

kapaszkodni és vicsorítani

a part nincs messze minek is keresnéd

magadon kívül szűrt szeszt vedelsz

és csuklyát húzol a tengeri szörnyek ellen

vízisten fia meríti hálóját a fehér tajtékba

feszülő karod bogozza a szákot

combom közét

hajamba vízililiom csutkát tűzöd

én nem beszélek ha almát köpsz dühödben

vagy vizet folyatsz fejemre a kádban

elátkozlak hogy engem szeress

gyermeked zsákba zárom

másnap halott madarakat hord a tajték

és üres a szákod

lassan szokja meg kötőhártyánk a sötétet

és a lázadás a gyomorban kezdődik

a hasüregben

kimért idő fonalát húzza mint halak belét 

haragja fejemre robban –

hol máshol is érhetne jobban véget –

kékre püffed testem a homokban.

‍

Szűcs Anna Emília 1999-ben született Budapesten. Mesterszakos hallgató irodalom- és kultúratudomány szakon. Verseket, kisprózákat, kritikákat és reflexiókat ír. Számos folyóiratban publikált, a prae.hu irodalmi rovatában rendszeresen jelennek meg kritikái, a Nincs online folyóirat egyik főszerkesztője, valamint kritika rovatának szerkesztője.

‍