Százötven év

Nemrég újraolvastam az Egri csillagokat,

és megint azt vettem észre, hogy jó.

Nem tudom, hányszor olvastam, az is

lehet, hogy többször, mint ahányszor

megnéztem az A Hard Day’s Night című

Beatles-filmet, pedig az is elég sok.

Kiskamaszként újra meg újra

elővettem Gárdonyi regényét,

esténként, ha nem tudtam elaludni

(már ekkor is gyakran megesett),

Bornemissza Gergellyé változtattam magam.

Nem az ostromon képzelegtem sokat,

hanem azon, hogy szerelmes vagyok

Cecey Évába, ő pedig belém.

Gyógyírt ígért a mindennapokra, hogy

az Egri csillagok nyomán sejteni

véltem, mi az a szerelem,

sőt nyárestéken, a forró panelszobában

szentül hittem is, hogy tudom.

Boldog voltam, amikor

Egerbe mentünk kirándulni,

és különösen nagy becsben tartottam

az egri várat ábrázoló csokipapírt.

Megtanultam Petőfi verséből azt a négy

sort, amelyben Dobót és a várhegyet említi,

meg a hír török vérrel írott könyvét,

bár a metaforát nem értettem,

ahogy később a szerelmet se nagyon.

A film viszont nem tetszett,

nem ilyennek képzeltem

el személyes hőseimet,

másként festettek a képernyőn,

úgy gondoltam, ehhez semmi közöm,

nem bántam hát, hogy a könyvről

leszakadt a filmkockás védőborító.

A könyv attól még maradt.

Kamaszkorom legkedvesebb olvasmányait

a törököknek köszönhetem:

ostromok, párviadalok, portyák,

végvárak, vitézek, szpáhik, janicsárok,

várkapitányok, hadnagyok, bégek, agák,

szablyák, ágyúgolyók, rabláncok,

históriás énekek, kesergők, elrabolt lányok,

a havas tájban botorkáló sivatagi hajók.

Órákon át keringtem a lakótelepen,

leküldtek, mert levegőzni is kell,

de legalább arabs telivérnek

képzelhettem a kempingbiciklit.

Kitalált törökverő vitézek és erdélyi

         fejedelmek

portréit rajzoltam az iskolai füzeteimbe,

dugdostam az osztálytársak elől,

tudtam, hogy nevetnének ezen is.

Csodálkoztam, amikor tíz évvel később

azt hallottam, hogy a török korból

nőhet ki a magyar mágikus-realista regény.

Kamaszkorom legkedvesebb olvasmányai

kinyitották a világot előttem,

megtanítottak arra, mit jelent szeretni a hont

meg egy másik embert,

akár áldozatot hozva ezekért.

Abba a százötven évbe kis híján

belepusztult az ország, de engem

ráébresztett arra, hogy a szavak mágikus

         erejében

rejtőzik a valódi és érző hatalom.

‍