Szente B. Levente versei

Maradtam tükör‑emlék

„Ami a legjobb bennünk, az úgyis mindig

kimondatlan marad, önnön mélyében pihen,

mint a gyöngy a tenger fenekén.”

(Friedrich Hölderlin: Hüperión)

égi fény

csillagpor lehettem volna

rég

szívedben béke remegő pipacs

feltámadás fényes

ég

verejtéktől ragadt vén rög alatt

fekszem a földön

hanyatt

hogy régen partra vetődtem vagy

csak kidobtak akár egy

halat

meg nem tudhatom

én – a tarka üledék öntudat

falat

szerelmet hirdettem – adni szép új reményt

így lettem s maradtam tükör-emlék

alak

régi-új oltáron tiszta szikra köztes ék.

Elkísért zuhanások

„…csak néhány víztároló medencénk van, azok is üresek,

visszhang riad bennük s hozzájuk imádkozunk.

Halott hang, kongó, mint a magányunk

mint a szerelmünk vagy mint a testünk.”

(Jorgosz Szeferisz)

négy ki- és bejárata van a városnak

jó lenne tudni – kik egyre gyakrabban

elmenni kényszerültek vagy csak menekülnek

hol és melyiken távoztak

vers született ennek idejét megjelölve

a költő kissé pironkodva a kérdezőknek azt mondta

nem sokra emlékszik akkoriban éppen semmire nem gondolt

kérdezzék az ottlakókat – azóta mind erről dalolnak

jól meggondolva a történteket

csoda-e ha később ő is egyszeriben csak úgy megvadult

és különös örömmel vette tudomásul

abban a pillanatban a sötétség előtte is meghajol

négy ki- és bejárata van a városnak

jó lenne tudni – kik egyre gyakrabban

elmenni kényszerültek vagy csak menekülnek

hol és melyiken távoznak –

és ami a legfontosabb

rólunk miféle hírt visznek ki a világnak

‍