No items found.

Színek és formák geometriája

XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 02. (736.) SZÁM – JANUÁR 25.

80. életévét töltötte volna be 2017 októberében az 1999. május 4-én Temesvárott elhunyt kivételes tehetségű festőművész, Molnár Zoltán. Sepsiszentgyörgyön született, majd Kolozsvárott, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festészeti szakán Kádár Tibor és Abodi Nagy Béla növendékeként diplomázott. Kivételes előmenetele, kitűnő érdemjegyei alapján kinevezést a Temesváron frissiben alapított Pedagógiai Főiskola rajztanárképző karára kapott, ahol több éven át tanított. Mérhetetlen ambícióval látott munkához: az oktatás mellett lázasan festett, és nagyobbszabású köztéri alkotások tervezését és kivitelezését is vállalta. Rendszeresen részt vett a megyei és országos seregszemléken, csoportos kiállításokon. Első egyéni tárlatát a Romániai Képzőművészek Szövetsége temesvári szervezete galériájában nyitotta meg, amelyen lírai fogantatású, választékos színvilágú akvarellekkel jelentkezett. Szabadfoglalkozású művészként köz- és belső tereket ékesítő műtárgyakat alkotott, amelyek Temesvárott, Szatmárnémetiben, Besztercén, Nagykárolyban, Szinaján és Ploieşti-ben kerültek felállításra. Visszhangos sikert aratott a temesvári Román Opera kortárs balett-együttese, a Chore Studió előadásai számára készített háttér-föggönyeivel. A Temesvári Állami Magyar Színház grafikusává szegődve is készített díszletterveket néhány produkcióhoz. Egészsége megrendülése az 1980-as évek elején betegnyugdíjba kényszerítette. Festményei egyikét 1989 decemberének lázas napjaiban felvitte a temesvári színház épületének homlokzati erkélyére s felfogta a főtérre néző vaskorlátra a mozgosító feliratos jelszavak fűzérébe.
Festőművészként a figurális, a tárgyias ábrázolástól indult, hogy az elvonatkoztatás, a stilizálás, a redukálás szakaszain végighaladva az évek során eljusson a térilluziót keltő struktúrákig. Serkentően hatott egyéni stílusa megtalálására, kialakítására Malevics, Mondrian, Kandinszkij, Moholy Nagy és Vasarely művészetének megismerése, céltudatos elemzése. De nem a szuprematizmus, a konstruktivizmus vagy az op-art irányzatok utánzására törekedett – minimalista eszközökkel geometrikus formákból, alapszínekből építkezve teremtett személyes formavilágot. A struktúraelvű geometrikus festészet minimalista ágának elkötelezettjeként fokozatosan lemondott a tárgyi elemek és motívumok megjelenítéséről, precíz kompozícióit csak a színek és formák együttesére, egyensúlyára alapozva szerkesztette meg.
Gondosan megválasztott, remek érzékkel összetársított, expresszív színeivel, finom árnyalat-átmeneteivel főként az érzelmekre, míg szigorúan szerkesztett formáival, letisztult mértani alakzataival az értelemre hatott. Példás alapossággal, sablonok és technikai eszközök, modern szerszámgépek igénybevételével dolgozott. A színeket alkotópályája csúcsán leginkább festékszóró-pisztollyal vitte fel a vászonra. Letisztultság és rend hatja át festményeit, amelyek síkban képezik le a teret. Némelykor a harmadik dimenzióba is kilépett reliefes, betétes megoldásokat választva. Kimért, transzcendes töltetű alakzatai és konstrukciói a kozmosszal és a mikrokozmosszal állnak párbeszédben. Festészetében a geometria szerkezeti alapképlet, világos, áttekinthető rendszer: arányok, kapcsolódások, harmóniák és ellentétek megjelenítése színekben, árnyalatokban, formákban és struktúrákban.
Sokrétű életművének néhány emblematikus alkotását gyűjtötték össze özvegye és fiai világra jöttének 80. évfordulóján a temesvári városháza galériájában. A tárlat hitelesen demonstrálta, hogy a festőművész Molnár Zoltánt méltán tartja a geometrikus absztrakció legjelentősebb temesvári vezéregyéniségeként, élenjáró romániai képviselőjeként számon a legújabb kor művészettörténete.

Szimmetria 5

Szimmetria 3

Szimmetria 1

Struktúrák 3

Struktúrák 2

Struktúrák 1

Axa Mundi 3

Axa Mundi 1

Axa Mundi 2

Akusztika 1

Ab Ovo

A szimmetria ereje 1



Összes hónap szerzője
Legolvasottabb