.svg)
Tabukra látó – beszámoló a 9. Látó-táborról
Formális keretek közt szinte sosem kérdőjelezzük meg végeláthatatlan tabuinkat, minden intézmény szoros kapcsolatban áll a társadalmi normákkal. Az idei Látó-tábor dinamikája éppen abból származott, hogy laza, mégis professzionális programpontjaival közös beszélgetéseket teremtett a gyakran elhallgatott témákról.
Kilencedik alkalommal szervezték meg az éves Látó-tábort július 24–27. között a vármezői Csodál-lak panzióban, a tábor idei témája a tabu volt. A szervezők kitűnően egyensúlyoztak a három napos programot tekintve, egyaránt jutott tér a formális és informális beszélgeteséknek.
A tábort Székely Csaba drámaíró nyitotta meg újragondolt Hamlet-monológjával, költőien reagálva aktualitásunkra. Utána rögtön André Ferenc faggatta a szerzőt drámáival kapcsolatosan, és elhangzottak olyan általános igazságok, amelyek minden beszélgetést, előadást meghatároztak: a kimondás felszabadító ereje tagadhatatlan, ugyanakkor nem véletlenül száműzünk témákat a hallgatás börtönébe.
Rövid szünet után Mészáros Márton mutatott rá tabu témákra Kovács András Ferenc költészetében, valamint cáfolta azt a kritikusi véleményt, miszerint az 1994-es Üdvözlet a veszteseknek című kötet trianonsirató lenne. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a közbeszéddel ellentétben KAF korántsem volt rejtőzködő költő, csupán jó ízléssel válogatta meg a felvett a szerepeket.
Miután mindenki bőségesen megvacsorázott, a nosztalgiavonat mozdonyvezetői, Vida Gábor és Vermesser Levente a rendszerváltás körüli évekbe kalauzolta a jelenlevőket, egyetemista koruk nagy találkozásait idézték fel, meghatározó olvasmányokat elemezgettek, a kollégium falai közti magyar közösségre emlékeztek. Záróprogramként jó szokásukhoz híven André Ferenc és Fischer Botond jammelte tele az éjszakát.
A péntek Bánki Éva előadásával kezdődött, a középkori és reneszánsz szerelmi költészet nő- és férfiképét, azt a szemszöget, amelyben a nő sosem szenved, nincsenek sebei, ellentétben a férfiakkal, akiknek a világ összes fájdalma kijut a versek állításai tekintve. A barokkban ez megfordul, erotikussá válik a nők sebzettsége, Bánki felhívja a figyelmet, hogy ebben valójában ugyanolyan tárgyiasító hajlam van, mint a középkori vagy a reneszánsz versalkotásban, csupán a másik véglet felől szólal meg.
Németh Szabolcs Előd a hollywoodi filmek tabuiról számol be, a Hays kódról, melyet a négy nagy filmstúdió alkalmazott az 1934-es évektől kezdve. A „törvénykönyv” megszabta, hogy a filmekben milyen jellegű tartalmak tiltatottak, egyfajta közös megállapodás volt a közös stúdiók között, rettegve attól, hogy az állam bele ne avatkozzon a tartalmi elemekbe.
Ezt követően Markó Béla A nem létező ország című kötetét mutatta be, a szerzőt Szabó Róbert Csaba kérdezte az esszékötet körülményeiről, igazságairól. A rendszerváltás előtti korszak szűkösségeivel és tágasságaival foglalkozik Markó, egy tárcasorozat eredménye lett a könyv, melyet felkérésre írt egy éven át az Élet és Irodalomba.
Tabu és tabulatúra – Underground az internet előtt című beszélgeté kezdődött Tick Péter és Fischer Botond között, a Roham fanzine-t tematizálták tágabb kontextusban. Rámutattak az underground kultúra színvonalasságára – fantasy, sci-fi –, melyre a „magaskultúra” csak az utóbbi években kezdett felfigyelni. A 90-es évek alulról szerveződései implikálták a nyitottságot is.
Kiss Tibor Noé Olvadás című kötetéről (és korábbi műveiről) a szerzőt Szabó Róbert Csaba kérdezte. A beszélgetés első felében igazságokat és hazugságokat tett helyre Kiss a transzneműség társadalmi vonatkozásait tekintve, majd az Olvadással kapcsolatosan a prózaírói tevékenység, a prózaírói kutatómunka hangsúlyozása vált fontossá.
A szombati napot Újvári Dorottya előadása nyitotta meg a családi és privát fotókról. Ma már korántsem egyértelmű a családi és a privát kategória összefüggése, a 20. század második felétől a művészeti igény és a nyilvánosság újraírja a korábbi definíciókat. Számos etikai kérdést vet fel intim helyzetek reprezentációja, közzététele, leginkább a kisbabák és gyerekek megmutatásánál hangsúlyozódnak a dilemmák.
Utolsó hivatalos programként Borsodi L. László, Lövétei Lázár László, Mărcuțiu-Rácz Dóra és Codău Annamária ült a kerekasztalhoz átfogóan beszélni aktuális költészeti tabukról. A személyes élmények és tapasztalatok arról árulkodnak, hogy alkotás során minden szerző kicsit másképp találkozik a belső öncenzúrájával, a félelemmel, hogy jaj: akik ezt elolvassák, mit fognak mondani?
A tábor sikerét tanúsítja, hogy minden formális programpont után közönségkérdések merültek fel, mitöbb beszélgetés alakult ki a jelenlevők között, amiket akár napokig tárgyaltak tovább informális keretek közt. A legszimpatikusabb pedig az volt, hogy nem csak a szűkös irodalmi szemszögből láttunk rá a tabuk természetére, hanem bármelyik pillanatban kinyithatták a diskurzust a fotográfiai, filmművészeti, zenei, szociográfiai és egyéb értelmezések. És ekkor még a ping-pong csaták, bográcsozások, dézsázások hangulatjavító erejéről nem is beszéltem.
