Talán a halhatatlanságra gondolok

Experimentum crucis. Létkísértés

2. rész
Passeport

I.

Hosszú útról jövök.

Szárnyakat gyűjtöttem, fészket rakok.

Nem érdekel, melyik fa, hogy nincsen ág se.

Folyóvízbőrön kipufogógázas csillagok.

II.

Kis kék marsjáró az életszorosban:

hullócsillagok közé keveredett páva.

Virágzó fák között sétáló Fiastyúk:

nippfény, hátraarc, alkonyi húr.

III.

Szívélyes üldözet:

hazáim tárt kardokkal vágnak.

IV.

Februári portré a személyi újításhoz.

Komolytalan dolgokkal foglalkozom.

           Ezért vagyok komoly.

Vigyorogjanak a kamionosok, ha

           fülüket rágja a moly.

Nem kértem semmit, de adtam, ez így helyes.

Száradó füvek közt sétál a tél. Kit érdekel?

V.

Pár szó irodalmiasítása.

Állok, mint fasz a szélben:

a magyar préri duhaj.

Vízfejű országunk fővárosa

Budapest, beceneve: Dubaj.

Lelkemre szárad a vers, geci!

Bunte Blumen, süsse Heimat,

szép lassan bele kell ebbe már

dögleni.

VI.

Az dalokat mán meg a.

Fíztem. Fűztem. Ráfáztam.

Kit érdekel, ha láztam?

Kit érdekel, ha fúznak?

Sose értem, ha múznak.

Fogyasszam azt, mit főztem?

Győztem. Fűzfák előznek.

Izélnek nyakló nélkül,

küllőt viselnek ékül,

mintha volna kerék is.

Fütyülök rá, ha fázom.

Inkább a fű közt élek.

Még inkább: fűvé válok.

VII.

A pulóverről kéne verset írni,

a juh lábáról, mikor nyírják,

a bárány szeméről, mikor ölik,

a kötéssel páncéllá tömörített melegről,

de a hidegről is, a hajnali buszról,

a lázról, a késésről,

a felemelhetetlenül súlyos hátizsákról,

a városon át folytatott gyaloglásról,

a plafonról csüngő penészről,

a befolyó vízről, és megint a lázról,

a temetőkről, s az ott szedett szederlevelekről,

amikkel kúráltam a vakbelemet,

a Dsida-síremlékről, a neki mondott látod-­

           látodról,

az üvegbe tett zsírról és sült húsról,

a bentlakási patkányokról és bolhákról

meg a huzatról, a feldagadt ízületeimről,

az akarásról, hogy éljek, plusz a medvéről,

mely lesett, de elkerült, amikor egyedül

felkaptattam Tusnádfürdőtől a Szent Anna-

           tóig,

de már másnap ugyancsak gyalogosan

           távoztam

Bükszád felé, hiszen ott műút van,

medve se jár, még a madár se,

csak a fák reccsennek nagyot,

így körbejárni a hegyet, erről szólni,

vissza a tusnádi kedvenc csobogó forrásig,

gondoltam, de felvett egy kocsi,

amikor már célegyenesben voltam –

hát nem kellett ez a passeport semmire,

sose mentem a szibériai expresszel sehova,

a passeport-fotón nézni próbáltam,

pedig láttam, hogy semmi értelme,

mert a galambok összefossák

az ajtó előtt hagyott reményemet

1996 februárjában, Kolozsváron,

a Patikamúzeum szomszédságában,

a falba mélyesztett fülkében hadonászó

Szent György közelében.

VIII.

Mélyre zuhant a menny,

völgyekben úsznak a felhők.

Holdcsónakban viszem a maradékot.

Jöjjön el a te országod:

madárhangok vitorlája lobog.

IX.

Szabadulás, hátralépéssel.

Szélbölcsőmből szertenéztem,

egy hintázó faágat kéznek véltem.

A reccsenő jeget szívdobbanásnak.

Magamhoz öleltem a világot.

És embert sose láttam.

X.

Emmosvan, emmosvan.

(Az „udvarunkba’ hármat fordult a kocsi”

c. rekrutanóta dallamára futkorászva.)

Bazsarózsa-ültetés –

Második hete hajnaltól napestig

20 percenként légpuskabezgetés*,

           agyszétmenés –

Lövések ritmusára mindenre

           visszagondolás –

Nincs kinek megbocsátani –

Gyíkfarok önálló élete –

Örvösgalamb szétloccsant tojása –

Boule de neige rózsa virágzik –

Ispahan és Omar Khayyam bimbós –

Van sok giliszta –

Eppur si muove –

Ültetés

Ül

Ű

○

* Kiderült, hogy gázágyú.

XI.

Kiegészítés a „Vasreszelék”-hez.

Csak bejött a mérnökség,

drága Moldován Gyula

matematika tanár úr.

Vesztemre lettem:

vaskalapos szómérnök.

Kötéltáncos szövétnek.

Sármadár.

XII.

Világbatörés, örök tranzitban.

Mit is keresek a bolygón –

ahol sose laktam?

‍