.svg)
Hervay Gizellának
mint egy pehelypárna, valaki úgy hasadt el bennem,
mindent elborítottak a tollak.
A verejtéktől pelyhek tapadtak
a belülről elengedett köldökzsinórra.
Az ablakon sugarakban ömlik be a Nap,
infúzióból öntenek lelket üres tekintetem mögé.
Tegnap csak a cseppek hangját lehetett hallani
Minden más néma nyugalom:
Repedt cementen pihegő angyal egyről kettőre jut
Ma láncra kötött őrangyalom őrjöng a kertben
Módosítom áramlását a szélnek
Sorba állok holdba mosakodni
Izzadás után.
Holnap már nem félek a csontos fájdalomtól
Magamnak varrom vissza szárnyamat
Holnapután már tudom,
hogy nem csak utórengések végtelen sorozatából
válik nappá a nap.
