.svg)
Fuckultatív olimpia
Az élet sokkal komolytalanabb, mint mi,
mondta nevetve apa, csak aki nagyon szeret élni,
képes időben meghalni. Büszke lenne rám,
ha tudná, hogy a habozás titkos olimpiai
ezüstérmese lettem, akit csak sikeres benyúlással előz meg a sorsa,
akinek a végén fölemeli kezét a halottnak hitt Isten.
Anyától tanultam meg elegánsan vacakolni,
ott és akkor is gatyázni, ahol és amikor már mások nem mernek.
Tétlenül szemlélve, ahogy a többiek megteszik tétjeiket,
és izgatottan várják, hogy mi lesz a nyereményük.
Mindig egyedül mérlegelni a lepkesúlyú hajnalt,
metaforákba csomagolni és eladni az eladhatatlan valóságot.
Úgy mondani ki a szavakat, mintha a végén kezdeném,
vagy mintha soha nem lenne vége a legelső szónak.
Apróra tördelt álmok közt firkálgatni észrevétlenül,
de mind jobban készülődni, ahogy egy időn túli
szabaddobásra a világ legbizonytalanabb kezű átlövője.
Véghez visz a nyár
Valami kezdhető a véggel?
A vég kezd velünk bármibe?
Csak bele kell kezdeni, és menni fog, mondja apa,
a halál velencei tükör. Olyan, mintha a pesti rakparton
ülnék, vagy pont én lennék a híres dinnyehéj,
és úsznék az áramló véletleneken.
Nem fogom megúszni, ezt anya súgja a fülembe,
és tényleg, enyészponttá zsugorodik a végén, ringó
vonalaik apával a végtelenben, nem szívesen,
de találkoznak. Úszhatok most már egyedül,
pedig azt mondtad, bárhol is
leszek, te megkezdesz és bevégzel.
Nem könnyű kezdeni valamit, de nem is nehéz,
ha kellően súlytalan az ember,
ha életrajza krikszkraksz,
végig nem gondolt, színes firkálmány.
Maga-magát rajzoló kép, ahogy
megállsz a kanyargó Dumámnál,
s nézed, hogy úszok el, mint bárki más.
Kezdet, mit véghez visz a nyár.
A semmi hagyományai
Apa 60. születésnapjára
„Talán”, vagy inkább „esetleg”.
Ezzel szerintem nem azt akarja mondani,
hogy ha innen nézzük, élet, ha onnan,
akkor meg valami más. Ez nem puszta
bizonytalanság vagy értelmiségi allűr.
Az biztos, hogy nem puszta és nem űr.
Persze én nem sokat tudok egyikről se.
Valamiért engem bízott meg a főhatóság
vagy a semmi, hogy játsszam el neked
az apa szerepét. Én, aki annyira, de
annyira amatőr vagyok az élethez, hogy
az már szinte kábító profizmus.
Olyan, mintha áttörnék hozzád acélszép szavakon.
Persze most nem rólam van szó, hanem
arról a légből kapott alakról, aki azt találja
mondani kissé halkan, hogy „esetleg”,
és ezzel akár a lét esetlegességére
is utalhat, mintha erről akarna valamit közölni
neked. Talán, hogy maradj esetlegesnek,
vagy ilyesmit. Nem pont, hogy esetről esetre
lépegetve tűnj valamerre, de szerintem ehhez
piszkosul hasonlót. Mintha azt próbálná rád
hagyományozni, hogy éppenséggel akár jól is
elsülhetnek a dolgok, mert olykor nemcsak
megúszhatjuk, hanem a túlsó parton ki is
evickélhetünk, és aki ügyes,
annak esetleg még vacogni se kell egy ideig.
Óvatosan körülnézhet esetlegessége
biztos fedezékéből, egyszerre mindentől távol és
mindenhez közel. Pont úgy, ahogy
egy mértani pontatlansággal leélt
élet méltóvá tehet a halálra.
