No items found.

úgy a földön is

XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 05. (715.) SZÁM – MÁRCIUS 10.

Arany Jánosnak

Mester,

könyvtárszobám nincs ugyan, de könyvek sokasága vesz körül,

asztalomon, még a földön is kisebb kupacokban, filozofikus líra,

modernek és klasszikusok vegyülnek az egyre gyűlő háztartási porral,

és igen, költőtárs, olvastam összes művedet, de bizonyos rejtélyekre

mégsem találom a magyarázatot, talán apám magával vitte,

és őt négy esztendeje a tüdőrák. vagy anyámban rejlik a magyarázat?

magas homlokú, karvalyorrú szépség, gyerekként gyönyörű hangja

altatott, mostanra már csak hosszas hallgatásaiból áll össze házi

reszponzóriuma, annak muzsikája apámmal halt, ez nem az a csend,

mint amikor a gyerekszobából hallgattam ki szuszogásaik ritmusát,

megnyugodva, hogy nem holtak, hogy anyám halkan, alig-alig

sikkanó hangját nem záposította el születésem rekedtes üvöltése.

mindez olyan lehet neked, Mester, mint egy kozmikus fejesugrás.

intelligere-ből hogyan lesz esse? hogy szikrázik elbukott világom,

ahogy a hitem határozottan odalesz, és nemcsak gyermeki

impresszióimat írom le, a látvány már-már annyira irtózatos, mint

a tűzromokban heverő mezővárosod, a nagy sík terület

kormos falakkal, házak füstölgő üszkeivel, félig összeégett

házőrzőkkel, hajlékuk omladékain tántorgók.

semmi védelem ma sem. ki-ki sajátját oltalmazza.

Hatéves lehettem, apám biciklijének csomagtartóján elvitt a

patakra, túl hideg volt a víz, hogy fürödjünk, de leültünk,

és citromos nápolyi szeletet ettünk. mikor hazaértem,

a cipőmben levő homokot kiöntöttem a szobám szőnyegére.

anyám szidott, apám, az alulfizetett lakatos, bölcsen szólt,

a világ változik, az óceánok, tengerek, vizek mozognak,

ki tudja, hogy került oda a homok, amit végül anyám összesöpört

és a szemétbe dobott. fiam, látod, minden nap megváltoztatjuk a világot, mondta.

olyan tiszta arccal, mint azok a lányok, akik vasárnap az

istentiszteleten áhítatosan hallgatták az igét, holott szombat este

a lépcsőházban köntörfalazás nélkül fogdosták a különféle méretű,

ízű és szagú farkakat, nekik ez kontinuitás volt, én viszont ebben is

a szörnyű űrt éreztem. hiszen hány nap kellene nekem ahhoz,

hogy cipőmben elhordjam a Feketeügy partját. minden nap

változtatunk a világon, de úgy változtatni rajta, hogy az jelentsen

is valamit, több időbe telik, mint amivel a legtöbben rendelkezünk.

miért írom neked, Mester, ezeket az ócska hollywoodi

replikákat, bár azt sem tudhatod, mi fán terem Hollywood.

bár e század bestiális bűneinek te is részese vagy, hiszen

az előző századok ugyancsak felmagasztalták az Akaratot.

már konfirmandusként rájöttem, hogy isten csak ritkán van a

templomokban, néha, amikor egy-egy mutáló gyerekhang

kiszökött a kórusban mondott hiszekegyből, és ébredő vadállat

nyögéseként megzörgette ablakát, most ugyanígy vagyok

a könyvekkel, versekkel. coca cola-reklámtáblák, a szomjúságot

hirdetik, de nem oltják.

apám az egyetlen paradicsomot, amit el tudott képzelni, a földön

találta meg. anyám az ő halálával tapasztalta meg a test

feltámadásának lehetetlenségét, az egyéni lényeg valamiféle gáznemű

fennmaradása csak hátborzongató reménykedés.

talán gyermekeinkben, jócselekedeteinkben, művészi

teljesítményeikben folytatódhatunk…


Összes hónap szerzője
Legolvasottabb