Új démonok, régi alkatrészek

XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 23 (709.) SZÁM – DECEMBER 10.

társművészetek

artefaktum

„A művészetnek egy újfajta megközelítését látom körvonalazódni a legújabb tárlatokon. Egy olyan hozzáállás ez, ami azt mondja, tudom, hogy amit alkotok, gagyinak vagy egyenesen bugyutának tűnhet, és hogy már meg lett csinálva előttem, de ez nem azt jelenti, hogy nem kell komolyan venni. Egyszerre tanúsítván tájékozottságot és tudatosságot a művészetek terén, félelem és szégyenérzet nélkül, ezek a fiatal művészek nemcsak a közvetlenség és elidegenedés közötti különbségtétel mesterséges voltára mutatnak rá, hanem azt is felfogják, hogy egyszerre lehetnek ironikusak és őszinték, és ebből az összetett-elegyes tudatállapotból csinálnak művészetet.” (Jerry Saltz: Őszinteség és irónia lepacsiznak. New Yorker folyóirat, 2010. május 27.)
Októberben a kolozsvári Kisállomás épülete a Grupul Gara Mică (Kisállomás Csoport) kezdeményezésére, a román vasút, a kolozsvári Polgármesteri Hivatal és a Com’on Cluj projekt jóvoltából rövid időre kulturális placcá változott. Egy hónapon keresztül különféle kiállítások, performanszok, workshopok, fórumok és előadások helyszínéül szolgált. Ezt az akciót zárta az október 27-én megnyílt, és november 4-én a Kisállomással együtt bezárt DIY (do it yourself, azaz: csináld magad) című csoportos tárlat, ahol Kolozsvár legfiatalabb képzőművészei mutatkoztak be a publikumnak. Szám szerint huszonnyolcan: Ajder Roxana Daniela, Andreea Anghel, Bába István, Adriana Bădoi, Balarău Rareş, Ionela Blaj, Patrick Biris, Botiş Ştefan, Gagyi Botond, Erjon Çuli, Filep Norbert, Camilia Filipov, Gáspár Szilárd, Pavel Grosu, Andrei Ispas, Kopacz Kund, Sergiu Laslo, Natalia Lazurca, Máthé László, Mădălina Mihailovici, Mihai Nuţu, Păcurar Matei, Andrei Sclifos, Vanessa Singenzia, Ştefan Norbert, Todor Tamás, Tivadar Andrea és Matei Ţigăreanu.
Miféle démonok kísértik a legfiatalabb művészeket a korlátlan(nak tetsző) információ, a megállíthatatlan(nak tetsző) fejlődés és a kétségbeesett nosztalgia korában? A szemünk előtt halványul a forma transzcendens sejtelemmé, és szilárdul meg újra, folytonos instant avulásnak kitéve. Bajszos, balkán asztaltársaság, a jelenlét, az arc itt-ott elmosódott, maszatos, az akt nyomasztóan elnagyzolt, torz, a kapcsolat pixeles, a mészáros műanyag papucsban és sportnadrágban hasznosítja magát és a marhát. A kutyának mintha bűntudata lenne, arrébb áll, farka, feje lelóg, ma nem érzi magát közel a farkashoz. A vigyor megmarad, az arc már bomlik szét. Ismerős szereplők, pillanatok, helyzetbe hozott klisék, az anyag egyszerre testesül meg és oszlik fel, folyamatos átváltozás, folyamatos mozgás. Egyszerre vagyunk a játszmában és rajta kívül, tükröződünk folyamatosan mindenütt, tükörképekkel, hologrammokkal, reprezentatív kódokkal kommunikálunk.
Fontos kihangsúlyozni, hogy e tárlat az optimizmus jegyében született. A fiatal művészek optimizmusa a jövőre nézve, hogy lehetséges elhagyatott és megrongálódott tereink újrahasznosítása a kultúra jegyében. A legtöbb munka helyben, a Kisállomás terében készült el. Az elhagyott, üres tér lehetőséget ad egy új tér kialakítására, új teremtésre, új elgondolásokra, új formai nyelvre, új összefüggésekre. Ezek a fiatal képzőművészek megmutatták, hogy otthonosan tudnak mozogni a romok között, csöppet sem tiszteletlenül, kéz a kézben a régivel, új kontextusba helyezve, helyzetbe hozva az elmúlást. Elhasznált klisék darabjaiból, rossz alkatrészekből a kép összeáll, új életet és új funkciót és egyszersmind megkerülhetetlen jelenlétet nyervén.