Újabban éjszaka is sportolok (versek)
XXXVII. ÉVFOLYAM 2026. 17. (943.) SZÁM – SZEPTEMBER 10.
Újabban éjszaka is sportolok,
városom, az örök tavasz dombja,
ma egy összefüggő sportpálya,
óvóhelyünk kétszáz méterre van,
rekordidőt futok oda-vissza;
múlt éjjel három légiriadó volt,
ma négy, tegnapelőtt huszonegy,
az több, mint tizenegy kilométer;
mindemellett agytornát végzek,
memóriagyakorlatként
földrajztudásom gyarapítom;
nincs hatékonyabb módszer erre
a tévécsatornák hírműsoránál;
a Hormuzi-szoros nevét például
a szétlőtt tankhajókból folyó olaj
lángjai égették emlékezetembe.
A pusztulás képei mellett
fülszaggató robajok
táplálják az emlékezést:
vég nélkül hallom, ahogyan
kirobbantott bunkerek
füstöt okádó kráterei
üvöltik torkuk szakadtából:
Ez itt Gáza! Ez itt Libanon!
Két riadó között álmot láttam:
csillagtalan éjszaka volt,
a háború elől menekültem;
a meredek hegyi úton
szembejött egy vándorcédrus.
– Mennybe szállt egy leányiskola.
Ültess el fejfának a helyére!
– susogta a felderítő rakéták
lecsorgó fényében.
Szállj le a lovadról,
te önjelölt herceg,
nem esetem az, ki
hajnalok hajnalán
trófeával henceg.
A fejeddel játszva
ne gyere utánam,
arcomon homály ül,
sűrű indaerdőt
hajtogat az ágyam.
Menekülj, míg lehet,
megmentést nem tűrök,
fáradt csontjaimban
kánon szólamokban
percegnek a bűnök.
Hét szájból szól a dal,
mindenikből másik,
az, aki fogva tart,
esténként vázámba
tűzvirágot ásít.