.svg)
Útravaló
Elviselem, elviszem magam.
Határtalan szeretet véd.
Az emblematikus magány is távol,
s a békés hallgatás – öröklétbe tér.
Elszakadt időből ismételt szavad,
elkísér. És elmondanám neked,
megtaláltam, a „két szikla” történetét.
A pásztor lánya énekelte a nyájnak, s
míg szív alakban láttam Erdélyt,
piros bogyók hulltak az útszéli bokrokról –
és üzenték: kis földemen akácerdő illatozik.
Otthontalan méhcsaládnak ajánlanám.
Ki jár most ott ezüstpárás éjszakán?
A képernyőn idegen, roncsokkal fedett út.
A levegőben rémület kering.
Magába dőlt, néma kiáltásban az ima.
Arca nélkül a földre hull.
Van valami, ami erősebb a halálnál?
Látlak, nappali álmomban is. Arcodon derű.
Egy másik világ felszíne védi a mélyt.
Elalszanak a gyertyacsonkok.
Lámpás gyúl. Valaki visszatér.
A fiatal novemberben
Mint eltévedt üzenet,
mit jó, ha észreveszel időben,
kalapban összerázott szavak
topognak, rendet kérnek.
Melyik szó szerencséje kísért meg?
Naponta felírt feladatok,
a mindennapi(t) teremtve,
már észre sem veszed – és
bealkonyult. Kint – élő fákon
már halott levelek
a fiatal novemberben.
Fekete karton az állványon –
valami dolgozik benne.
Történetek várnak valahol,
amik máshol történnek –
este lesz már nemsokára,
de a lélektől sem félek,
ha egyedül van – veled.
