.svg)
vedd el tőlem a várost
zárd messzi hegyekbe
adj helyette hólepte
borús nosztalgiát
igazi havat
hógolyóba rejtett kavicsot
s ha homlokomon csattan
érezzem hogy megfeszül a bőr
hogy visszaenged a szövet
vedd el a tespedt tömeget
visszhangtalan szavaikat
vedd le rólam szemeiket
az elvándorlás szégyenét
és a csendes hazatérését is
a hallgatás és megbánt szavak szégyenét
magát a szégyent először azt vedd el
drágán adott forró italok gőzét
a holnapi szamárköhögést
vedd el a város rengését talpam alól
villamosok és teherautók moraját
adj helyettük hóropogást
tűzbe vetett telefonkönyvek
és reklámlapok kéményfüstjét
befagyott források tócsái
roppanjanak alattam ha lépek
engedd hogy beszédemben a nem
igenis nem legyen
mint éjszakai vonatok vagonjai
ritmusra csattogjon ha elindulok
mert a város csak nélküled kell
s ha te nem engeded legalább vedd
magadhoz és vidd messzire
olcsón pislákoló lámpáit
cserben hagyott kóborkutyáit
néma ígéreteit és üvöltését is
mégis az üvöltését vidd legelőször
a szégyent majd összecsomagolom
vállra veszem s hazáig húzom
mint cingár ló a szekeret
vagy szánkót az első hóesés után
hazaviszem és hógolyóba rejtem
szabadjára engedem a dombon
s ha nem is gurul messzire
süllyedjen mélyre a hóban
amíg a tavaszi olvadás el nem mossa
vedd el tőlem a várost vedd a vidéket is
ahol nem ölelnek ok nélkül azt vedd el
amit kertembe mos a tavasz
és azt is ami sosem kerül majd elő
rád hagyom legyen
mit a tűzbe aprítani ott ahol
gyermekarcú idegenek fűtenek
és a város nem lesz soha az övék
a tiéd sem lesz sosem
de nincs kinek visszaadják
nincs kinek visszaadjuk
