versei

sose hagytak el hőseim

ez még mindig ugyanaz a vers
még mindig ugyanaz a szó
amit elmondtam már ezerszer
de még mindig jó

a költészet állhatatos gyakorlása
megerősíti a lelket –
a káosz világában
viszonylagos rendet teremthet

sose hagytak el hőseim:
az angyal az énekes
a hídon átsétáló költő –
mára mind hozzátartoznak a tényekhez

ami velünk történik

odaadod magad ennek a napnak
ugyanúgy ahogy évek múltán is odaadod
majd
az összes többi szelíd változatának
mert fogékonyak vagyunk még arra
ami velünk történik:
szabadján a föld és a lég

a barátaink máshová álltak
emlékeznek-e még erre?
nekik mint egy zuhogás
olyan a dolgok rendje:
amit magukhoz ragadnak
azt valaki más már rég elengedte –

én mondom zajlik ez

csak ez a nap a változatlan
a soha meg nem ragadott
és hol van még a többi vágy –
zenék, költészetek, angyalok

ezen a nyári napon

kezdeni valamit a napfénnyel és a fellegekkel
ami örömöt ad
ezen a nyári napon nem volna hasznosabb

órákig kint lenni a napon
víz alá merülni – lehet
de végül épületek utcák árnyékában
Borges egyik mítikus listája készül –
megélni hogy minden rendben van
amikor a vers lélegzeted veszi

töredék mindenhonnan

ellensúlyozhatom azt ezzel?
a könnyen vett életet
egy ódon versezettel –
meglátszik-e rajtam
hogy hű voltam a bajban?
nem adtam-vettem
amim volt könnyen elengedtem
üres kézzel álltam meg mindenki előtt –
indulhatunk
mélygarázsok
ugrásraszánt tetők

ez a nap
ma véget ér
már reggel alkonyodnak
országutak legelők –
még lélegzetet veszünk mielőtt
lebukik a nap
de még akkor sincs vége
utolsó erőnk ha marad
hivatkozhatunk Adyra Rilkére:
az éjszakák tágasak

én éltem itt

az ember omlik akadozik ámul
elporzik és a gond másra hárul

én éltem itt –
hozzáfűzni bármit nem való
hadd maradjak egyedül, kiemelve
átkiáltsak hozzád: „Hahó
lehet élni” -
a lehetőséggel hogy mától
sehonnan nem hiányzol

és ott lehetsz bárhol
ahol csak annyi van –
ehhez a vad perchez hozzáfűzött
halk iram

Fellini

akik még éltek
gyertek vacsorázni
arcunk egész szürke lett
a többit meg fogjuk látni

romokra süt a hold
egy-két költői képre még futja
apánk anyánk közelít felénk
de elborul az az utca

poharunkba pezsgőt töltenek
egyre élesebb a zene
bármit is csináljon az ember
végül élettel lesz tele

beszéljünk magunk elé
szaladjunk ki a fényre
de most itt áll ez az asztal
és mi is itt vagyunk végre

***

áldott időnek hívták
a latinok a tavaszt
úgy gondoljatok ti ránk
láttuk mi is ugyanazt

e nehéz óra

ha meghalunk
mint Borges írta:
minden tettünk árnyéka végtelen –
ugyanabba a folyóba lépünk mégegyszer
csak most egy más helyen

meghal a test
ami több volt mint amit adhatott
és meghal a szívünk
amiben mindig is hat halott volt
és a hetedik mi magunk

arcunk omlik a porba
üdvözlik a verssorok –
súlyos volt e nehéz óra
tágasabb percünk ami elrobog