Versek

Kusztos Juli rajza

Egyszemélyes altató

Itthon csak hánykolódom:

Az ágyam túl nagy, a város túl csendes.

És hát te sem vagy itt.

Bár sosem aludtam jól nálad,

Kényelmetlen a párnád,

A karod meg túl csontos a puffadt fejemnek.

És egy takarónk volt. Utáltam.

A csücske birizgálta az arcom, te meg a Maradékot magad alá gyűrted.

Úgy mégse rángathattam.

Tulajdonképpen ott is csak hánykolódnék,

A kényelmes ágyam hiányolnám,

Amin nem fájdul meg a hátam.

Mint Adynak Párizs, baszki, sehol sem jó,

Csak a megszokásban.

És magam alá gyűröm, mintha muszáj volna.

Mintha valami stabil kéne a léthez,

Valami masszív, átlátszó kapaszkodó.

Amit teremtek, ha nincs. Csak színe ne legyen.

Mert megijednék, ha látnám.

Épp ezért, már tudatosan élek,

Kerülöm az egyágyas szobát, az egyszemélyes takarót.

Csak a csontos karokról nem tudok leszokni.

Azok még mindig kurvára tetszenek.

Pedig tudom, hogy jól aludni rajtuk, meg beléjük kapaszkodni:

Képtelenség.

Rezümé

Neveltetéséből adódóan

mindenben kereste a szépet.

Még a forradalom leverésében is.

Még az apjában is. Pedig rendhagyó szülő volt.

Tapasztalhatóan kedvelte a fiatal lányokat,

a fiatal lányát is.

Aztán az urában is kereste.

Pedig az rendszeresen gyakorolta az eukarisztia folyékony részét,

Isten helyett egy Magyar Hírlap társaságában, minden délben is.

Neveltetéséből adódóan sose felejtette a jót.

Emlékeiből facsarta ki a megbocsátást, minden délben.

Azon a télen nem volt hó. Szárazon jobban égett.

Az urna a polcon, egy Magyar Hírlapon pihen.

Nem akarja szétszórni, se sírba tenni az apja mellé.

Nem felejti, és még mindig keresi,

Minden nap, pontban délben.

Is.

Élő Csenge Enikő: 1992-ben született Sopronban. Jelenleg a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemen tanul vallástudományt és filozófiát, mellette slammel, ír, és az MTA külső munkatársaként dolgozik.

‍