Versek

‍

Egynyári vers

– hideg napokra –

Egynyári estelen

egynyári sejtelem

egynyári végeken

egynyári végtelen.

Egynyári szerelem

szikkadó szenvelem

egynyári fellegen

elúszó rejtelem.

Egynyári reggelen

egynyári sejtelem

könnyedén ellebben

nehezen engedem.

Egynyári versedet

szívemnek szegezed

bonyolult egynyári

egy nyári szerkezet

Létkép

Tele vagyok már hiánnyal

mint az őserdő liánnal

hiány újabb hiányt terem

lelkem kopott váróterem.

Tele vagyok félelemmel

mint hivatal kérelemmel

félelem bent s félelem kint

félelem csöndet szül és kínt

Tele vagyok szenvedéllyel

mint csillaggal nyári éjjel

szenvedély fűt szenvedély hűt

tűpárna-szívemen csillanó tűk…

Tele vagyok sóvárgással

mint Velence gondolással

sóvárgás fenn és sóvárgás lenn

sóvárgás pokol sóvárgás menny.

Tele vagyok elmúlással

mint holt harang hallgatással

elmúlás szédít elmúlás bódít

létemet kéri a becses bóvlit.

Csönd és Isten

Csöndben lakik az Isten

s Istenben szundít a csönd

csönddel telik a kint-bent

s Istennel a lent és a fönt.

Csöndlámpás peronon várnak

mozgóárus angyalok

csönd-fülkében látom Istent

érzem a hűs vonatot.

Leszáll az Isten itt van

csomagja csak csönd csupán

lábujjhegyre áll mint gyermek

s beles csöndünk ablakán.

El nem küldhető levél

Ez az első levelem, amit neked írok,

amióta elmentél. Itt most minden más,

megváltozott a város, megváltoztunk mi is,

a fiúk megnőttek, már nem gyerekek. Tanulnak,

de a munkát sem kerülik. Gyakran álmodom azt,hogy

még kisfiúk és kézen fogva sétalunk a parkban,vagy a

játszótéren szaladgálnak önfeledten, a homlokuk még

nem ráncolódik, s még nem szürkéll szemükben szomorúság.

Aztán amikor felébredek,furcsa érzésem támad,

mintha meghaltak volna, tudod azok a kisgyerekek,

akik valamikor ők voltak. Ezt még senkinek sem mondtam el,

mert féltem, hogy kinevetnek, esetleg meg is vetnek...

Minden szétesőben,

állok az esőben,

a csupa(sz) esendőben,

Isten-lesőben...

Eszembe jutott, amikor a gyógyszertárból bébiételt vásároltam,

mert csak azt tudtad megenni. A gyógyszerésznő érdeklődött,

hogy hány hónapos a kisbaba. Én meg azt válaszoltam, hogy

megszámlálhatatlanul sok hónapos. Erre furcsán nézett rám,

bolondnak gondolt. Aztán az is eszembe jutott, hogy utolsó napjaidban

nagyanyámat emlegetted, azaz édesanyádat.

Nyugtalankodtál, hogy miért nem jön.

Azóta azon töprengek, hogy ha születésünk pillanatában ott van

velünk az anyánk, akkor halálunk órájában is ott a helye mellettünk,

jobbik esetben persze nem fizikai valójában.

Néha nagyon hiányzol, máskor időm sincs gondolni rád.

A temetőbe nem szívesen megyek, valami visszatart,

valami láthatatlan erő, valami nehezék,

valami szövevényes szúrós szerkezet,

ami megüli sokszor könnyű szívemet.

Néhány ruhádat megőriztem, mert bennük él valami

az egyéniségedből, egyediségedből.

Anya, anya, félek,

s csak arra kérlek,

szitálj át a csenden,

lengd  körül a lelkem...

Anya, anya, fázom,

vacog forróságom,

takargasd be lágyan,

csillagközi ágyam.

Anya, anya, látod,

felnőtt-árvaságot

magammal cipelek,

öröknek hittelek...

Ezt a levelet nem is neked írtam,

hanem magamnak vagy Istennek,

vagy mindekettőnknek,

esetleg mindhármunknak, nem is tudom...

Dal

Föl-fölködlenek a házak,

az ösvényen állok s várlak.

De hiába, mert te nem jössz,

foglyul ejtett megbomlott ősz.

Én meg a tél rabja vagyok,

jeges fákon holt csillagok.

Amíg élek, folyton várlak,

állok háttal a hiánynak.

Ez a hűség, édes rózsám,

hűs fásli már szívem lobján.