.svg)
Szabó András: A csipkeverőlány álma, 2016.
játszótereink
egy játszótér szögletén
ahol behúzott nyakú fák
nyöszörögtek a szélben
arcod levélerezetén
botladoztak ujjaim
mellednek ütődtek
a remegő szavak
a fűszálak testednek feszültek
s mikor tekinteted szemaforja
végre zöldre váltott
egymásba kóstoltunk mohón
[észrevétlenül]
észrevétlenül szivárogtál belém
s növekedtél miként a jégcsapok
veled a végtelen hajolt fölém
a múlhatatlan
– lám így iramlanak elő
a hadra fogható közhelyek –
s ha az iskolakert gesztenyéi alatt
átfut a nyár az ősz
s fehér kendőbe csavarodnak a fák
velük fázunk belülről mi is
látomás
éjszakánként
ha esőcsatornák vizének
hideg csobogása ébreszt
látlak – ha nem vagy is:
leplombált emlékek közül
parázslik felém alakod
s bár álmaim feledékeny
kikötőiben a rontás szuszog
te mégis ott maradsz
hattyúfehéren a körém
szürkülő idő fölött – – -
Odüsszeusz töprengései
elcsitult
a hazatérés mámora
felszállt a köd
s mint Ithakát a tenger
körülölel hiányod
tekintetem
a végtelenbe réved
– fölsejleni
látszanak távoli
tájak
sirályok köröznek
vigasztalan
egyhangúsággal
bennük
magamra ismerek
nappal rólad
álmodok
de éjszakánként
– ha semmi nesz –
Nausikaa
veled ébredek
