Versek

Szabó Réka: Fészek

(a bejárónőm: isten ciklusból)

apokrif

1.

a legnagyobb groteszk író isten (lásd: világtörténelem I-II-III satöbbi)

utána következik örkény istván (lásd: tóték satöbbi)

2.

beszélik hogy istennek a huszadik század megírásának végére

annyira elfogyott az ihlete hogy kénytelen volt magához szólítani

örkényt

3.

örkény meg is érkezett hamarost

zakójának hajtókájában friss szegfűvel (?)

megmutatta istennek a legszebbik mosolyát (?)

és munkához látott

4.

a kelet-európai rendszerváltásokat már örkény írta

(a peresztrojkára büszke is volt nagyon)

jól kezdődött – egy darabig azt lehetett hinni: jön a hepiend

de aztán örkénynek is elfogyott az ihlete

5.

most ülnek egymással szemben az íróasztal két oldalán

az öregisten meg örkény istván

töltik s isszák a vodkát cefetül

és bámulják a jó öreg remingtont

6.

a picsába írói válság – háborog az isten

és vicsorogva rázza öklét az ég felé (?!)

nekem mondod baszdmeg? – mond csak ennyit örkény

apám

apám lázadó volt

anyám nem is bírta soká vele

aztán apám korán meghalt – hisz a lázadók halni szoktak

ennyit erről – nem érdemel több szót

csak hát a költő is hozott anyagból dolgozik

kell valami amiről elrugaszkodhat

és elrugaszkodni sajna kemény dolgokról szokás

(talán ezért nem népszerű a költészet – na mindegy)

amíg ezt írom gréta (isten) a másik szobában sertepertél

tudja mire gondolok és bűntudata van

ilyenkor pedánsan tisztára sikál mindent

kitörli a port az elérhetetlennek tűnő sarkokból is

könyvjelzőket tesz a nyitva hagyott könyvekbe

és visszateszi őket a helyükre a polcra

selyemkendővel törli meg a pendülő kristálypoharakat

(úgy sorakoznak majd csillogón mikor gréta elmegy

mint díszszemlén a puccba vágott közlegények)

meglocsolja a dáliákat

(nincsenek is dáliáim

de egy zavarát ügyetlenül leplezni igyekvő isten

végtére is azt locsol meg amit akar)

összeszedi a kanapé karfájára

a fotelekre

a székekre

a zsámolyra

a földre

és a csillárra szétdobált ruhadarabokat

visszateszi a kint felejtett tejet a hűtőbe

összeszedi a használt kávés és teásbögréket

utóbbiakból kidobja a belepenészedett teafiltert

elmossa a ki tudja mikori házibuliból ottmaradt

boros- pálinkás- és egyéb poharakat

kiporszívóz felmos

bútorápolóval átdörzsöl mindent

végül összeszedi a szétszórt gondolataimat

csatasorba rendezi őket

majd szinte lábujjhegyen köszönés nélkül megy el

vigyázva nehogy hangosan csapódjon az ajtó

olyan nagy neki a bűntudata

ha egy kis rendet akarok a lakásban

csak arra gondolok: „apám”

és gréta már jön is szemlesütve

és tesz-vesz és mos főz takarít

olykor munkára fogja még az arkangyalokat is

azok meg csak sikálják csak sikálják a padlót

morognak persze hogyne morognának

még az is megfordul a fejükben ilyenkor hogy lucifernek tán jobb

és én tényleg a pokolba kívánom őket másnap

amikor észreveszem hogy az övükből kilógó kardjuk hegyével

összekarcolásztak köröskörül mindent

a baljós ismeretlen

a szitárok lágy hangja kéne most

az elefántok dübörgése

vagy isten ha szólna latinovits hangján

borcímke a bodzaszörp palackján

bár jobban örülnék egy bodzacímkés üveg bornak

a felső szomszéd ajtót csapkod

lent kopott szőnyeget porolnak

félek az amerikaiaktól és

lennon elolvasta ma a híreket

apám ma sem támadhat fel persze

de a pap várja még a buzgó híveket

jézus közben drogfüggő lett – mondják

(csak gréta szegény meg ne tudja)

a sora közben kiürült mert

mindent megvesz a drága nép – ha futja

az oroszoktól jobban félek mégis

vagy mi lesz ha mondjuk kim dzsongun – de hagyjuk

csillag születik itt minden percben

csak közben a szülészágyon haldoklik az anyjuk

a filmben most egy rossz gazember így szól:

megtöltelek ólommal te állat

csendben sír a néma kapucsengő

és ágról ágra szálldos kinn a bánat

önkéntes rendőrök menekültet fogtak

mindent meggyógyít a propoliszos hagyma

(szerintem már kurva tiszta az a szőnyeg...)

és haladnék – a félelem ha hagyna

lassan minden rendes rocksztár meghal

most ér véget a huszadik század

bekopog egy baljós ismeretlen

fáradj beljebb – örülök hogy látlak

‍