Versek

‍

Nekrológ

Jó ember volt, csak fogat mosni és írni nem látta soha senki.

Azt mondta, kell, hogy legyen néhány titka, de ő túl önző volt,

hogy akár egyet is elengedjen, és azt sem hagyta, hogy előtte

bárkinek maradjon,

vagy meglássák, amikor

egy éjszakai váróterem csendjében levette kabátját, cipőjét,

vetkőzött egészen a húsig, és a csattogó vasak mentén belegyalogolt

egy vonatfüttybe.

Nem hitte, hogy jó ember.

Nem is akarták meggyőzni.

Pedig a háta mögött mindenki szerette.

Ívek

Annak az aljában,

honnan leginkább álmából érkezik az ember vissza, ahogy felrázza a földetérés.

Ott tértem magamhoz elszakadva mindentől, mint gyermek világrajövetelkor.

Előbb a térérzék, majd a nyugalom tűnt el.

Minden addigi berögzült mozdulat funkcióját vesztett.

Míg az ember a legsűrűbb éjszakában is eltalál a mosdóig,

hol lámpát gyújt és újságot böngész,

itt körbe ver tanácstalanságom.

Bármerre indulok végül mindig ugyanazok az

ívek fogják közre eltévedésem.

Tüdőmben porrá szárad a nyirkosság.

A por sziklává, a sziklák hegyekké állnak össze,

és én ott vagyok az aljában,

és rám omlik tekinteted.

Takarítás

Először az ágykeretet, utána a matracot,

ahogy nagyapám ruháit nagymamám,

ahogy később mi a nagymamát,

a szép vázákat összetörtük, a csúnyákat elajándékoztuk,

és a ruhákkal együtt kiszórtunk minden felesleges iratot,

csak az anyakönyvi kivonat élte túl,

a muskátlik benzint, a macskák patkánymérget kaptak,

aztán tüzet raktunk az udvaron, hogy kegytárgynak semmi se aradjon.

Fenyő Dániel 1996-ban született Kaposváron. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanul osztatlan magyar-történelemtanári szakon.

‍