Versek

‍

exilium ab vita

I.

több ezer céltalan kilométer után

megkopnak a csípőcsontok,

a medence eltörik,

és a hajlott gerinc

zipzárként nyílik ki

egy hamvakkal teli

látomás előtt.

II.

vigyáz rád az isten;

legkedveltebb fiának fogad,

saját nevét szájadból elveszi,

első nap megbénít,

majd másodnap némává tesz

aztán a szívedre rögöket gördít

harmad, negyed és ötöd napon

(hetednap a fal felé fordul

és alszik tovább vakon)

így lesz az élet egy hét,

s most vasárnap éjjel van

egy képzelt intenzíven

járom a folyosókat,

öngyújtóval perzselve szenesre

a könyvek lapjait.

III.

ez egy párolgó test eltűnése;

gyáván szívhangod képzelem,

és hinni akarom, hogy amíg van pár szerv,

ami egy liter infúziót felél,

addig krisztus nem hal meg.

addig krisztus még él.

földtörténet

a fák mögül legfeljebb

az orrom hegye, ha kilátszik

– ne tudd meg soha; itt vagyok,

aggódlak,

s hogy legalább te ne fázz,

éjszakánként a hólébe

én lehelek ibolyát,

mutatva az utat, merre

botorkálj,

hol tisztítják fogselyemmel

sarjadó agancsaid.

utolsó snitt

kitakarózok.

lámpafény a csont, a hús, a mell.

hamarabb tanulj meg, mint a megnyugvás.

majd a villanyt leoltva

paplanom nyakig húzom.

tested egy szomszédos ágyon hever;

csak nézem a sötétben,

ahogyan átsüt szemeiden egy álom.

a pontok összekötésekor

majd minden sejtednek vakon és némán

tudnia kell, hogy megérdemel.

Kustos Júlia 1996-ban született Szombathelyen, s a város vonzáskörzetének cseppnyi falujában nőtt fel. Jelenleg Budapesten él, ír, tanul. 2013 óta publikál, írásai megjelentek a Műút és a Litera.hu felületén, valamint a Csillagszálló oldalain. 2014-ben a Deákpoézis különdíjasa.

‍