No items found.

Versek

XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 16. (750.) SZÁM – AUGUSZTUS 25.

Lovak, versenypályák



Ha van két ló, mert két ló biztos van,

és van két lóversenypálya.

És szaladnak a lovak rendületlen,

megállás nélkül e pályákon,

köröket rónak, akkor látni már

egyikben a másik magányát is,

az izmok hullámait, a test tengerét,

körülötte a lélek éjszakáját,

és elkanyarodóban az arc

napfogyatkozásait, és utánuk nézve

fodrozódni lábuk, faruk,

az utolsó, tudatlan kis gerjedelmet,

melyet a felülről beléhulló,

tengerrel immár eggyé olvadt

vízcsepp kelt maga mögött a felszínen.

És ez a két ló, és ez a két lóversenypálya,

e két szakadatlan körbe-körbekeringő

fuldokló éjszaka nem tud egymásról,

és mégis, ugyanúgy hullámzik testük,

ugyanúgy terjed bennük a nyelv,

és mállik el, korhad, rohad a fény.

Mert megszűri az éjjel szitája,

rostáján már csak kis tűhegyen

fér át az Isten, az örök Másik teljessége,

a szépség, te, két ló, két lóversenypályán,

az égbolt kürtői egymásba, és tudom,

körülöttük csend lenne, üres lelátó,

mert senki sem kíváncsi nyargalásuk

mantrájára, hogy ha van két ló,

mert két ló biztos van,

és van két lóversenypálya…


Akkor ők ketten, hullámzó tengerek,

ők ketten, körbefulladó éjszakák,

a lelátótér üres kráterében

egymás magányát érzik,

így hagyja le őket újra és újra

a lóversenypályán a sajátjuk.



Egy év eső nélkül



Ahogy egyre növekszik szomjam,

elképzelem, hova folyhat el belül

a víz, amit így pótolni kell.

Egy krátert látok, valahol

a test mélyén, éjszakájába

a nedvek patakokban hordják magukkal

a lélektől lopott csillagokat,

tűhegynyi látványmorzsákat

terítve szét, torz, szirtes,

barázdált eget a sziklákra.

Száraz, érdes homokként

pörög ott szét minden

kedv, ami addig virágba borított,

minden kívánás, amiért nőni

volt érdemes,

és minden tettbe torkolló,

vagy végül elapadó szándék.

Üres edényét szomjúságomnak

az ég felé tartom, most, hogy

eltelt megint egy év eső nélkül.




Kiss Lóránt 1998-ban született Szegeden. Jelenleg a University of Warwickon tanul filozófia-politika-közgazdaságtan szakon. Leginkább verseket ír, 2016-ban Sárváron bronzéremmel, következő évben ezüstéremmel jutalmazták. 2017-ben a Málik Roland-díj nyertese.


Összes hónap szerzője
Legolvasottabb