No items found.

Versek

XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 21. (755.) SZÁM – NOVEMBER 10.

Taigetosz



Az erkélylécek között vidéken is démonok laknak

senki sem tekinti magáénak őket

talán félnek, hogy hozzájuk tartozik valamennyi

és elfordítják fejüket, amikor kezdődik a válogatás


Budapest felosztása társadalmi falvak szintjén történik

nem kerületjelleget, a deprivatizáció eszközeit kell keresni

az egész ország lemodellezhető abból, mit hagy hátra belőle

egy ipari kézműves a gyárszegélyen élők javára.


Szuvenírként hazahordjuk más Európák maradékát

megelégszünk azzal, hogy a felét meghagyták valaminek

amit csak egészként lehetne leélni


Kereskedelmi útvonalakkal vesszük körbe magunkat

életképtelen gazdaságok mellé telepszünk

és csendben elhordjuk azt

amiből más népek patkányai kevesebbet lakomáztak

utca épül, iskola, fedezet nélküli gyerektörvény


Ezt a hazát nekünk kell majd eltemetni



Égövi


Esőt küldünk az északiaknak


a gyárvárosi alkat elfáradt a tűztől

alvás előtt megszámolta madarait és levette szemét gonddal őrzött hegyeiről

az égiekre gondolva nem álmodott semmit


Esőt küldünk dél felé

a kistermelők gyapjútakarót vesznek

nagy párolgási felülettel rendelkező növények alá állnak

és fenyőágacskákat forráznak a hajnali teához

amit az első kutyaugatások mellé fogyasztanak


Esőt küldünk a középső sávba

itt élnek majd az optimisták

a vidéki diplomácia urbanizált leszármazottai

szervizkönyves ifjúsági parkokkal körülvéve


Várják az esőt helyettünk nem küld senki

elszáradnak az északi álmok a déli kutyaugatások a köztes parkok ifjai

ellenség lesz valamennyiből

a közösségek egy éghajlati ívvel lejjebb költöznek

elveszítjük a felhőkbe oltott erényeket

hogy kitalálhassák új sámánkorok sikertelen esőtáncait


mielőtt bántani fogja őket a napfénymentesség



Dezső Kata 1996-ban született Zalaegerszegen. Versei többek között a Hévíz és a Prae folyóiratokban jelentek meg. Kötete: Akiket hazavártak (Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2017).




Összes hónap szerzője
Legolvasottabb