No items found.

Versek

XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 23. (757.) SZÁM – DECEMBER 10.

Siklodi Zsolt: Hollywood



Prédikáció idelent

(Kazanie na dole)



Minden azon múlik, milyen istent imádsz, aki ellen

vétkezni akarsz, és hogyan hal meg érted.


Nincs értelme átélni a halált,

testet ölteni és ismételni magad, belülről tapasztalni.

Vesszők helyett kiszámítani a szóközt.


A misztérium megfejtéséhez szükséged van a tízes számrendszerre?


Ez egy olcsó rózsafüzér a piacról, valaki átnyújtja neked

a részvételi igazolást, és azt akarja, kockáztass meg

néhány órányi hallgatást.



Antikvárium. Nyilvánosház

(Antykwariat. Dom publiczny)



K. M.-nek


Melyik rémiszt meg jobban: a kortárs költészet

vagy egy kortárs nő? Ülsz ebben a mesterségben néhány éve,

túl hosszan. A legelejétől


kialakult véleményed van és seregnyi előítéleted,

súlyuk csak kilókban adható meg, szavakban

mérhető.


És minduntalan elmerülsz az olvasásban,

mintha csak kötelező lenne. Számolod a vonzó szereplőket

és a pislogásodat.


Sikerül megszelídülnöd? A következő kijáraton

egyszer s mindenkorra elhagyhatod ezeket a helyszíneket,

lényeket, tárgyakat?



Értékpapírtőzsde

(Giełda papierów wartościowych)



Bocsássuk ki az összes megboldogultunkat

legújabb sorozatú koporsóban.


Senki sem érint meg minket,

a földdel teli szánkat.


Királyságunk nem e világhoz tartozik,

bár nem a mi ötletünk volt a por.



Készültség

(Pogotowie)



Bölcs, akinek nincsen háza, versekben tanyáz,

harmadik személyben. Születése percétől

gyűjtő. Mindent megtanul a fémhulladékról.

Hosszan él és boldogan, metálzenét hallgatva.


Veszélyes fénynyalábok

(Niebezpieczne wiązki)



Szerepelek a homofóbok és a nép ellenségeinek névsorában,

az elfuserált dobosok, az internetes playboyok,

az álarc nélkül hegesztők, a nemváltó műtétre váró

feministák névsorában.


Elpályázom a helyekről, melyek

elsőként eszembe jutnak. Nem félek senkitől,

a teljes archívumot birtokolom. Van egy készülékem,

amely bármikor tetten ér. Elkap

és megröntgenez. Csak negatívokat gyárt.


Ez az utolsó esélyed, hogy szólni engedj,

nyilatkozni, becsukni a fájlt. Kivágni, beilleszteni. Menteni, kinyomtatni.

Másolni és felbontani.



Utazás egyetlen mosollyal

(Podróż za jeden uśmiech)



Pisiltem Lengyelországban, a cseheknél,

Horvátországban, Szlovákiában, Magyarországon,

végül pisilhettem Boszniában.


Csak Lengyelországban volt fizetős a vécé,

így hát arany napkorongot hagytam a hóban.


Wrocław – Szarajevo, 2010



ZSILLE GÁBOR fordítása



Összes hónap szerzője
Legolvasottabb