Versek

Fejér Bernadett munkája.

Sötét ország

a szája, ez a bomlott üreg fog tüzet

először. a lángok mélyére látok,

a hamuvá és korommá vékonyodó

nyelvre. anyám itt őrizte

azt, amiről tilos volt kérdezni:

lányait, férjét, a hátsókerti

nyarakat. gyúlékony mosolyával

csak hallgatott, és megszorította

a csuklóm, ha a gyufán játszottak

ujjaim.

majd a legszebben épített szoba,

a tüdeje fog tüzet, hogy tovább

lángoljon órákon át. itt éltem

éveken keresztül, ebben a hártyás,

sötét országban. és most csak nézem,

ahogy beomlanak a gerendák,

beszakad gerincoszlopának íve,

aláomlik minden támaszték,

amivel kitartott idáig.

Kivágni

elképzelem anyámat. sárgásan

elsötétedő erdő közepén,

miközben növényekbe burkolja

torkát, hogy megszülessen a hangja.

az a száraz és maró, torkában

felkapaszkodó bogárzizegés.

úgy mozog a frissen felsíró hang körül,

mintha tényleg tudná, hogyan kell

gondozni egy újszülöttet. felnevelni

azt, ami szótlanságával betöri

az őt hallgatók homlokát.

elképzelem anyámat. bejárja

a helyet, ahol az imént életet

adott. egy bokor alá fekszik, sebes

száját feszegeti azzal, amit keze ér.

táguljon tovább ez a beomlott,

sötét üreg, jöjjön ki onnan minden,

ami valaha oda menekült.

ez a kép azonban egyre lassabban

mozdítható. megsebzi azt, aki fel akarja

emelni onnan, ahová tartozik.

egy ilyen látványt egyetlen erdő

sem tud megtartani. az erőlködésbe

végül tövig szakadnak a körmeim.

László Liza 1997-ben született Budapesten, Egerben és Salgótarjánban nőtt fel. Most Szegeden él, az SZTE BTK-n végzett magyar szakon. Az írás mellett rajzolással, festéssel foglalkozik.

‍