.svg)
Birtalan Zsolt munkája.
istenközelben
v bližini boga
pontban négykor
istent a ravatalozóba hozzák
a pap is fölakasztja magát
csupa mocsok minden
nincs aki meggyóntatná őket
testükre rovarok szállnak
nincs aki eltemetné őket
stephen hawking
hogyan vinnék istent ravatalozóba
épp amikor leírod
nincs isten
stephen négykor megszámoltam
háromezer betű egy könyvoldalon
ezer oldalas könyvben
máig épp százötven millió könyvünk jelent meg
ez nagyjából ötszáz milliárd betű
a világegyetemben százötven milliárddal több a csillag
mint ahány betű van az összes könyvünkben
stephen hogyan foghatná föl istent a számítógép
és fogalma sincs a chopin f-moll balladáról
és életszázalékot rettenthetetlenül halálszázalékká alakít
hawking úr kiskoromban
barna füles táskát és törlőkendőt
vittem a temetőbe
szavak és ideális súly együttesét
nem tudom nem tudom uram a vég előtt milyen a halál
de amikor a ravatalozó előtt egy rovar kabátomra száll úgy tűnik
isten nem olyan ostoba hogy igazolná magát
versközelben
v bližini pesmi
írjak mondod de nincs papírom
nincs rajta ez a vers
húsz négyzetméteren kerestem az éjjel
az összes fiókot kihúztam
valami hasonlót mond vászonról a festő
távolságról hajós síkokról kőműves
ízről a szakács kőről az alkimista
az életről mondott valami hasonlót apám
hogy mélység és magasság ugyanaz
beszéljek mondod amikor óráról órára potyára
cipelem két karom és a falak egymásnak nem feszülnek
nem fogják a teret
beszélsz hozzám és arra gondolok
kiskoromban kályhába dobtam verseim
reggel apa az alagsorban nyitotta a kis ajtót
a fa tövébe szórta a hamut
tizenöt év múlva bátyám kivágta
nehogy házunkra dőljön
eső esett ahogyan most is
beszélsz hozzám válaszolok neked
hogy állhatna a fa
s hogy nem áll ugyanaz
mert amire várok és ami eljön
itt lélegzik velem
világegyetem
vesolje
zenét hallok és nem kell semmi más
kislány játszik a sarokban nagyapám zongoráján
az én kezemmel
majd mind találkozunk
és a csend magyarázza a világegyetemet
mennyi figyelmen kívül hagyott forradalmi ösvény
menekültek új városainkban mindenfelé
a táguló földön akarok állni
mosolyt kérek magyarázattal
mintha idegen földön állnék
ott sírok ahol mások megébrednek
éhesen nyomorultan esélytelenül
magasan fölöttünk egy másik helyen
aggasztó kicsinységünk
időleges vigasz
a sikolyokra kell figyelnem
időnként nem kell semmi más
ember
človek
szeretem a magány éjjeli rendjét
könyvgerinc macska fél-csukott ablak
a csend szinte látszik a térben
liliomszagot hámlik a papucs
a test elengedi a láncra kötött lelket az meg sétálni kezd
álmunkban lennénk a legemberibbek?
mint télben a tea vagy a leves
hideg ujjak fagyos ablakpárkányok behavazott utak
olyankor elhiszem hogy csak a meleg a szeretet
a léptekben színváltó ágak illatoznak
távolról mindannyian életre készen állunk
esésre futásra kézre lábra látásra készen
és aztán?
ha valóban hihetetlen csönd van a sötétség végén
egyenes falgerinc gerinc gerince
zuhanok mégis valahová
ahová előttem más is zuhant már
LÁSZLÓ NOÉMI fordításai
Glorjana Veber (1981, Szlovénia) a Ljublanai Egyetem Társadalomtudományok Karán diplomázott, majd a Ljubljanai Művészeti Egyetemen szerzett irodalomtudományból PhD fokozatot. Az IRIU Institute (Innovatív Művészeti Kutatóintézet) alapítója, jelenleg igazgatója. Első kötete 2013-ban jelent meg Szabadesés (Prosti pad) címmel, a második, a Qualcuno prima pedig 2015-ben, Olaszországban. Több szlovéniai és nemzetközi díj birtokosa.
