.svg)
Birtalan Zsolt munkája.
ahogy a
nem siratok
élőket
se holtakat
sorsomat
élem
könyörtelenül
ahogy a vakond
minden túrásnál
megáll szétnéz
házam ez
hazám ez
ujjong
örömtelenül
ami
régóta
figyelem
lehet így
figyelte már
az első ember
és még
semmi bizonyos
sincsen
ami felém
tart iszonyú
sebesen
ördög angyal
netalán az
isten
égi kupleráj
hajnalban
összeseprem
a csillagokat
a holdat beveszem
mint nyitva
tábláját
az éjjeli bár
ma nézem
a csillagok
ugyanott
ugyanannyian
pompázik
a telihold
kakastaréja
az éjnek
az égi kupleráj
legszebbike vénusz
egész éjszaka
hány ezer éve
félelem hangja
a félelem hangja
hangos mint a
legkisebb zaj éjfél után
a hóhér szívverése
mivel van kipárnázva
lopakodó lépteit
nem jelzik érzékszerveid
mire föleszmélsz
ajtót becsapva távozik
a félelem hangja
hangos mint a
legkisebb zaj éjfél után
ki fog
ki fog emlékezni
falon rajzszegként
alvó bogárra
ujjnyi repedésekre
rozsdás kampósszegre
papírvékony vakolatra
mennyezetről lelógó
pókfonálra
vízhullámra
lombzúgásra
kiégett villanykörtére
hónaljad fecskefészkére
ha nem fogok emlékezni
még magamra sem
ajtó közé szorult
ujjamról a köröm
életem feketül
lehullik vissza
többé sose nő
hegy
születésénél fogva
a hegy lábánál élt
szirti sasokat nevelt
napokig nézte hogy
emelkednek a csúcsra fel
ő maga sose mászta
meg a hegyet
a hegy lábánál élt
mint sok szép nő
között a herélt
felkészültél már
életed végéhez érve
mihez kezdesz élettől
duzzad csattan ki minden
körülötted zöldell a fű
mint a tüzelő szukák
totál delel a nyár
fölkészültél már hogy
föl se tűnik ezeknek
hogy nem látnak a szamos-parton
sakkozni a ligetben újságosnál
trafikosnál hol rendszeresen vásároltál
sarki kocsmában nem kéred a fröccsödet
föl se tűnik ezeknek
fölkészültél már az abszolút
sötétségre hol reggel se este
lefekvés fölkelés se
hogy nem fogsz emlékezni semmire
holdra napra virágos rétre
a nyár futószőnyegére
