.svg)
Lucian Székely-Rafan: A csók
Állam az államban
(Država vi državi)
Dél-Amerikában
Követnek
Egy ima miatt amit mondok
A tüzeik. Minden amit visszautasítanak.
Minden amit utánam dobnak. Nem kapnak el
Néger vagyok mikor álmodom
Nem adom ki magam főnököknek
Azért hajtanak
Nincs víz a lakásban. Nincs élelem az országban
Csak zsebkendők és szemét. Cipőket és gyűrűket cserélünk
Önmagunkat követjük a szobán keresztül
Ebédnek a faszunkat aprítjuk fel egy tálba
Kutyák harapják homlokunk. Tükörben nézzük magunkat
Sebeink: Szürke piros fekete rózsaszín
Íriszek akár galambászok. És lila csíkok át a testeken
Emberek szállítanak emberi húst
Hallom őket, értem jönnek
Rendőrök állítanak meg a taxiban. Összefogtak
Húsdarabbá változtatnak
Látom a gerincemet
Az idegeimet a szélben
Keserű az éjszaka
(Grenka je noč)
Gyúródjunk be
Az ablak alá
Elsődleges készlethiány
Prédikáljunk kicsit istenről
Engedjük meg magunknak
És sírjunk vadul
Alkudozzunk körbe dolgokat
Amiket bűneink nem adhatnak meg
Keményen és lágyan
E kafkai liftutazás után
Ekkora hatalmas ágyon
(Mások is vannak a szobában)
Nem akar elmenni
Inkább rámfekszik
És ahogy a ruhák lecsúsznak róla
Bújjunk a takaró alá
Hogy fülcimpáját körkörösen szopogathassam
És felsóhajt ahogy leérek a kulcscsontjáig
Amit megnyalok, és a kis feszes melleit
Ahogy felizgat és vár
Még mielőtt átfogná ujjaival hogy nyalhassa
Lennebb akarok menni
Felemelem hogy nyalhassam
Volt idő mikor szorgalmas emberek fölkeltek
Hogy a hajnalon át munkába mehessenek
És azok akik azt gondolták hogy írnak róluk írtak róluk
Mielőtt elaludtak volna meleg örökölt ágyaikban
Építettem magamnak egy hajót
(Nardil sem si ladjo)
Egy jó nagyot, kerekekkel, hogy az úton is mehessen
És egy medence is volt rajta
És Željko segített
Mindent én szerveztem
Mágnesek, mindent kinyithatok
Tengereket képzeltem
Melyeken vitorlázhatunk
Összegyűjtöttem a csapatot
Elbúcsúztam a barátaimtól
Boldog voltam
Annyira mérhetetlenül boldog
Hogy mehetek
Željko eldugta a hajót
Valami autók mögé a parkolóban
És széttört egyet a biztonsági őrökéi közül
Amikor elbúcsúztunk Livijától, Tomažtól és a csapattól
És végiglapoztam Bakunin könyvét, ami a Tesláé volt
Elvették a hajónkat
És másnap nyoma se volt a hajónak
És reggelig kellett várnunk
A bíróság mozgásba lendítette a dolgokat
Tanúkat hallgatott ki stb.
És mérges lettem
Hogy hagytam hogy mások kormányozzák a hajómat
Olyan mérhetetlenül boldog voltam hogy mehetek
Jött Irena és azt mondta hogy túl messzire mentem
De könnyek közt mondtam neki hogy végre boldog voltam
Hogy nem akartam többé szenvedni és másokat bántani
Hogy elegem volt
Hogy hallottam
Azt mondta oké és megölelt
Megáldott és elvette a kígyókat
Csahogy mikor felébredtem a harag visszatért
Mert ha megengeded másoknak hogy átvegyék az irányítást
a járműved felett, veszítesz
Ha nem foglalod le magadnak a teret
Veszítesz
Ha nem rekeszizomból lélegzel, veszítesz
Ha nem távozol akkor amikor szükségét érzed
Veszítesz
Ha nem tudsz lenyugodni
Ha nem tudod átvezetni a testeden ezt az erőt
Ha nem fogod fel hogy te magad vagy
Saját magad tökéletes hajója
És csak létezz
Írd le ezt egyszerű utasításként
Egy énhez
Aki pont ez utasítás által változott
Valakivé aki felejt
Csak létezz
Lélegezz, bírd a madarak énekét
És a fák susogását a levelek között
Ez legyen neked
És értsd meg hogy az életed
Az a vágyakozás formálta
Amelyet te alakítottál át folyamatos
Utasítások előfeltételeivé
És ezért meg is oldottad az élet
Ezen dilemmáit egy darab benned
Kavargó papíron
Az irigység én-börtöneiben
Észlelések
Anyák iránti eltúlzott
Neheztelés
Akik a tévé előtt hagytak
Elcseréltek fellépésekért
(Hogy megbocsáthass nekik a végtelenségig)
Béke után vágyni
Szél a füleidben
Zöld a szemeidben
Ez legyen neked
Csak tényleg ez legyen
A test fürgesége
A levegő ami téged lélegez
A sav amit termelsz
Ezek a sejtek mind
Ha bizonyos lélek
Szubjektív feltárulkozásán keresztül
Igazságok univerzuma bontakozik ki
Ha lehetséges felmutatni azt ami folyik
Amit elveszítesz az álmokban
Ami fáj
Ami megcsillan a végső remény érzeteként
A harmónián
A békén ami a tied ha békén hagyod magad
A szabadságon melyet megragadsz egy gesztusban
Testek vizei melyeket minden mozdulattal űzöl
Az endorfinok melyeket előállítasz magadnak
Hogy lásd az embereket fölemelkedni
Gyengéd jelzésekért
Az érintés rejtélyéért
A testek melegéért
A jelenlét azon pontjáért, ahol a lyuk összevarrja önmagát
Megköszönni valakinek valamit
Aki agyát kezei közé vette
Hogy közvetítsen
Hogy megmutasson
Hogy levetkőzzön
Hogy visszatérjen a halálból
Hogy kibontakozzon
Hogy ezt mind kihozza
Feltételezve hogy ami belül van
Az a valóság neked
Közös talán mindenkinek
Hogy a meg nem született is láthassa
Vagy legyen mit olvasnia
Hogy a tinta mely gondolattá válik
Ezt az oldalt testté teszi
Amelyben már léteztél egyszer
Hogy valaki elmosolyodhasson
Vagy elcsendesedjen
Hogy lásson
Hogy képes legyen a haladásra
SÁNTA MIRIÁM fordításai
Tibor Hrs Pandur (1985, Maribor) szlovéniai költő, drámaíró, dramaturg, esszéista. 2013-ban elnyerte Sen 59 (Álom 59) című drámájával a fiatal drámaírók díját. Társalapítója az I.D.I.O.T. paraliteráris szervezetnek és 2009-től főszerkesztője az Idiot folyóiratnak. 2010-ben jelent meg első verseskötete, az Enerđimašina (Energiamasina). Az itt közölt versek a Notranje zadeve (Belügyek) című második, 2017-ben megjelent verseskötetéből származnak.
