Versek

Horváth Levente munkája.

Tükörben

El ne feledd, hogy minden csak jelenség,

Tűnékeny ábra, ideiglenes…

Dsida Jenő

Nézem a tükörben magam:

Megőszült valaha-hajam;

Szememben német melankólia;

Fülemben duduk-hang, székely sirató;

Néha egy mosoly – ha van.

Készül a reggeli portrém.

Előbb – hogy eltűnjön a rém –

Sminkként a borotvahabba

Merül a kímélő penge,

S hogy ne hozzon zavarba

A még fiatalnak látszó,

De már alkonyatba játszó,

Kissé erőltetett arcom:

Meg-megszakad a mozdulat –

Dereng, mint amikor alszom

Álomként inkább, nyugtatón

Mindaz, mit megad nyugtatóm,

Ha behálóz görcs és szavak –

Ár ellen úsznak szememben:

Falevelek s még ép halak.

Nézem a tükörben magam –

Nem maradt semmire szavam.

Frissen borotvált arcomon

Rigóhang gyúl, figyelmeztet:

Újabb reggele ez a teremtésnek,

Viseljem súlyát az és-nek…

2020. január 3.

Apám és Schubert

Apám, ha Schubertet hallgat:

Az Ave Mariát trombitán.

Mögötte orgona baktat

S Isten könnyezik, túl imán…

És könnyezik Apám, az aggkorok

Már-már távozó megviseltje –

Anyám, az égi halk torok

Dúdol neki, azt nem is sejtve,

Hogy ott vagyok és nézem őket:

Bennem a körök mind bezártak.

És gyűlnek lassan, körbevesznek

Azok, kik felém gravitáltak,

Mint Arc és Ujjak és a Hála,

Pisztrángok ötös csapata,

Schubert – akit Goethe leírt –,

A Bánat beteg Karnagya…

Apám elkésett, nem gyógyíthat

Tüdőt, pszichét – s már nem akar,

Csak megtalálni azt a csendet,

Mely akkordokban… S nem zavar.

2019. december 22.

‍