.svg)
Oláh Dalma: Eredet
Örvény
Ahogy hozzáérünk, mindjárt ráérünk,
a személytelen képzeletünkben, mint
amikor vad kedvesünk csőszként rohan
fel s alá álmunkban, majd hirtelen fel-
ad bennünket, akárcsak egy csomagot,
ami nincs becsomagolva, miért is
volna, belseje merő csomagoló-
papír, mintha emésztené a gyomrát
kedvesünknek, csokival jóllakott a
szerencsétlen, ahogy visszaváltja az
üres üvegeket, s szalad a tetves
bolhapiacra használt lábtörlőért,
amit a vonatsínek közé helyez,
pontosabban merő óvatosságból
otthagyja a csavargó elmúlásnak.
Napló
János a szívén és az eszén kívül
talál rá arra, ami most belőle
hiányozhat egyes egyedül, tudja
meg Julitól, aki bizony a javát
akarja, mint egy kizsákmányoló, jól-
lakottan lógatja a farkát, többször
arra gondol, hogy ezzel talán már be-
érhetné, aztán kifordul magából,
de mindig a talpára esik, puha
cica, akinek hét élete van, így
aztán kezdődik minden elölről, a
legeslegvégével, ha számba veszem,
akárcsak a macska a plüss egeret.
Embólia
János alkalmazkodik, most van rá
alkalma, a távolság szűk barlang-
rendszerében éppen hogy elindul
felé felfedező útjára a
közömbösnek elkönyvelt hiánya,
ami oly sokszor megtagadta az
elmúlás ítélőszéke előtt,
aminek nem ő, hanem maga a
tükör a jelöletlen állapot
ezért amikor az Úr letörli
a táblát, kiradírozza amit
a füzetbe másolt, hogy végül meg-
jegyezze egyszer és mindenkorra.
Gömbvillám
Tudta, hogy újjászületik egyszer,
ezért is irtózott az időutazástól,
álmában verseket mormolt, majd
felriadva igyekezett lejegyezni
azokat, kritikusai ezekről a versekről
később kiderítették, merő utánzatok
olyan korabeli mesterektől, akiknek
nyelvén nem is értett és nem is olvasott
János, csak jóval a halála után
fordították le azokat az érthetetlen
szövegeket magyarra,
az érdekesség kedvéért a fordítás
szó szerint megegyezett
János megálmodott verseivel.
Ellenben
János a mindenséggel takarja el
a nemlétet, de az nem hagyja magát,
semmi esetre a testével, azzal
kiúszik a túlsó partra, persze csak
kutyaúszással, a seszínű vaksi
kutyáéval, ami feloldódik a
képzelőerőhöz szokott habokban,
azzal a vén kutyáéval, aminek
téglát kötött a hátára az apja,
hogy belefulladjon a bányatóba, s
aki örömében már a kapuban
farkcsóválva fogadja gazdáját, a
gyilkost, bár neki ez így természetes.
Egymagában
Az Idő tiszta lappal indul, most
éppen Jánosnak dedikálja, de
úgy mutatkozik be, mint a költő,
aki előtt immár nagy jövő áll,
úgyszólván korszerű lesz ezáltal,
habár emlékeztet valakire,
maga a szükségét végző Isten,
aki leteremti a legelső
emberpárt ott a paradicsomban,
s azt álmodja ami már megtörtént
egyszer, valószínűleg azért még-
sem olyan teljesen véletlenül.
Az elmúlásról és az öröklétről
A bűnbeesés óta az ember
jól megbízható
patikamérleg,
amihez Isten betegesen
ragaszkodik.
Amikor Isten mérlegel,
zsebében
van a világ.
Szeretné ledobni
meztelenségét,
de mindhiába,
meztelensége
lyukas lepel.
Egysorosok
/ Szerelem /
Szívszemüveg.
Kérészéletű halál.
A megsemmisülés mint hagyaték.
Istenre hagyom gyermekkoromat.
