No items found.

Versek

az idő poloskái



szürke tömbben

szürke hasábként

szürke kanapékon

mindenhol lehallgat

egy pár konzervált ösztön


kukoricaillat van a konyhában

belenyúlt a reggelbe és

a délelőttbe is

a délutánokkal vagy betakarózunk

vagy kint felejtjük őket a fűben


nincs már lift

valamiért folyamatosan megakad félúton

amorf gyermekkorom

körbeszaglászott maradványa

vagyok

hústalan olcsó második

persze nem viselünk lilát pirosat

vagy ünnepit

mert még mindig tombol

zúg

és lehorzsol

a padrafagyó öregek beletörődött készenléte


üvöltésből szőtt szőnyeg van az előszobában

passzol az ablakon beleső tízemeletesekkel

mert otthon is

mint mindegyik

szürke tömbben

szürke hasábként

szürke kanapékon

szürke éjjeleken át

alszom ismeretlenekkel



műrepülés



1

más egek alatt akarok dolgozni

gyászolni és játszani

más színekkel akarok szétmázolni

minden vízszintest az életemben


2

én émelygek a magasságváltozástól

de miután hullámzó vasútként

végigrepülök az eseményeken

az összeollózott és összegyűrt versdarabok

mint a kenguruk

ott maradnak a zsebemben


3

a nyár mindig szívverésemre táncol

a nyár mindenben ártatlan

a nyár mindig szerelem

a nyár önmagában elégő gyufaszál

piromániás isten teremtménye

a nyárban nincs jövő sem jelen

csak ütköző atomok, ólomég,

és csontokig erőltetett csókok


4

velem vagy?

hallgatod mit mondok mikor tényleg csendbefeszülök?

akkor értheted hogy nekem nem elég

a narancssárga autók vigasza se

a lónyállal kijelölt lugasokban sétálni sem

mértékegység már csak te lehetsz nekem


5

(magamat hamisítom megint

amíg rá nem jönnek)

– körültáncoltak már elégszer –

mondta a karomtól vonogatva

– csak javíts magadon nyugodtan

látod

én is effélét csinálok –

jelentéktelennek éreztem minden küszködést

minden oltalomra vágyó embert

minden felhatalmazottat és minden felhatalmazót

aztán füstbement böjtök elől menekülve

manzárdszobákban raboskodva

később megtanultam a tetőtéri ablakokból is kilesni

hogyha véletlenül jönnél

akkor meglássalak

bár esélytelen volt


6

mostmár csak emlékezek és ülök hervadtan

nézek szerte a művilágon

műterekkel műfákkal és műemberekkel

aztán vissza sem nézve

szaladni-szaladni

amíg már csak repülni tudnék

az égből látnám lengő kicsinyített

testeteket

és semmitérő szabadságom lenne a jelen



álom



hogyan kelt ki belőled félszegen a nap

és hogy merül majd el árnyékodban


pont mint széteső hajó a homokon

lezuhantam a felemelkedésbe

felkavart szobák mélyén

megcsonkított fejek

röhögnek időtlenségünkön

és foguk nincs

nyugodt vagyok

mert estére lenyugszanak

s már csak némán fognak visítani


alig-alig vonszolgunk a terasz széléig

hogy még visszakérődzzük boldogságunk



indexeim


1


kiálmodtam már mindent

amit éjjelek tartogathatnak

csak délután alszom


2

az orvostudomány kamu

igazából

mind

belső vérzésbe

halunk bele


3

a pincében azt rebesgetik

biztos meghaltam

pedig csak ástam egy lyukat alájuk

túl közel voltam az éghez



Komán Attila 1997-ben született Brassóban, jelenleg is ott él. A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákja.



Összes hónap szerzője
Legolvasottabb