A szöveg, amely olvasás közben megsemmisíti önmagát: ez lenne az ötlet egy novellához
a tél, mint a műhold, fekete tekintettel a háztetőkre meredt
Kiittam a sört, és csendben vártam, kondul-e a harang.
A szarkák poklában nincs idő. A szarkák poklában nincs jövő.
ma tudom a kövek hol hevernek hidegen és válogatatlanul