.svg)
Nálunk mindenki legalább ötven gramm vajjal a szájában ül le ebédelni, ezért ennyire nehéz beszélgetni.
Azt mondják, a szülőket egyformán / kell szeretni – de az apja nem sír, / amikor beszél hozzá.
Hogy szégyellte-e magát? Talán. De a sóvárgás most is felülírt mindent, minden más érzést.
Pedig egy angyalnak lennie nem kell. / De ebben a konyhában / ki képes erre?
és felugranak a rádió mellől / mind a kis utca lakói / hogy egymásra borulva ölelkezve / egyszerre sírjanak nevessenek / délutáni nagy örömükben
