.svg)
Horváth Levente: Székelykő 5
Sebastian hajója
(Corabia lui Sebastian)
I.
Nyugat-Berlinben jutottam a föld alá.Kanyargós galériák alagutak
erőszakos fényei és élő mozgó mérföldkövek vezettek a pompás
hajó fedélzetére. Éjszaka van. Azt hiszem, várt is rám valaki.
Nem tudom, ember vagy a vendégszeretet egy princípiuma.
Borongós szállodában van szobám. Egyedül vagyok.
Körbevesz a régi és nagy bútorok barátságtalan hallgatása.
Inkább kóborolok a városban. Sebastian Brant egyik szereplője
lettem, még nem látom a hajót, amelyen sokáig fogok lebegni.
Kijutok az Olivaer térre. Éppen abban a pillanatban, amikor
három ölében kutyát tartó alak Ferrariba ugrik és olajra lép.
Egy ablakban a kopasz úr hiába ordít. És ímé a szabados eufóriás
Ellenállhatatlan Kurfürstendamm. A kicsapongó, a bájos,
aranyló pikkelyeivel. A Nyugat éjszakai mikrokozmosza.
A buddhista szerzetesek amerikaiak, fiatalok Oklahomából
két frissen megtért egykori német rendőr társaságában.
Megállít egy nagyon barna pigmeus, mert összetéveszt valakivel.
A sarok után van a szálloda, mondja. A vitrin előtti nő szemei
macskásan foszforeszkálnak. Nem szeretnék túl sokat késni.
Nem tudnám nektek megmondani, hol is van a Big Apple,
válaszolok a fiatal báránykucsmás pásztoroknak.
Amikor hirtelen egy képernyőn pillantom meg saját felfordított arcom.
Miközben mellettem harsog Bob Dylan. De nem. Nem ő.
Egy új termék. Mozgó fedélzet érzete. De engem nem kap el soha
tengeribetegség. Kedvelem a lebegést, felizzít. Elegáns kabinra kell
találnom. Meg kell tanulnom használni e fantasztikusan élő gépezet
minden eszközét, annyira felpezsdíti elhasználatlan energiáim
A hajónapló vezetése szent ügy kell legyen.
Még akkor is, ha senki sem olvassa el soha.
II.
Nappal a Bundesalle s a szél. A búskomor szállodát kényelmes
lakásra cseréltem. Az ablakból a bulvár járdáira látni, szélesebbek
más városok utcáinál. Autók és szél és Bundesalle. Én pedig egy
Marcuse-esszét olvasok. Nem sikerült otthon elolvasni.
Hatalmas unalom vett rajtam erőt és az ólommérgezés érzete.
Valami őszön a teraszon hagytam könyvei egyikét.
Amikor kitavaszodott
és olvadni kezdett a hó, felpuffadva és meddőn találtam rá.
Semmi se
nőtt ki lapjai közül. Azonban itt amikor egyedül vagyok,
kinyitom a könyvet
és olvasom. Délután a Hiltonnál. Az utca túloldalán két
loboncos és szakállas
fiatal egy sárga automobil mellett. Villámgyorsan történik minden.
Rövid csapás a hátsó ablakra. A lyukon behatoló kéz.
Nem én voltam az
egyetlen tanú. Két levantei kinézetű fickó hangosan röhög.
Egy sápadt fiatalember lehajtja fejét. Földreszállt hollót idéző alak
monologizál a saját tüdőbajos köhögésre emlékeztető nyelvén.
Berlini öregasszonyok párbeszédes litániájában pattognak
a replikák.
Később, amikor visszatérek, már nem nyitom ki Marcuse-t.
Egy üveg portóit nyitok ki. Felnyitom Ezékielt.
Kinyitom az ívpapíros mappát, és egy hosszú levelet írok.
Playboy
Erdők mindenütt, erős és szőrös a város teste – jó ha
van egy kunyhód Dahlemben és Neanderthalba álmodod magad,
jó ha
négy lábad van és egy öreg koldustól vásárolt címered
meg egy S alakú szeretőd – jó ha ráírhatod neved erre a pompás
csomagolásra és a pincekocsmákban a helyi vagányokkal
haverkodhatsz, mert a város erdőkkel tele és senki se lát meg…
de néha megcsúszol és leesel a futószalagról és fölöslegessé
válasz és behatolsz egy másik erdőbe, amit korábban nem ismertél –
ott a kutyák lábak helyett fejeket hordanak és harapnak a levelek –
húsevő esők járnak a vak zsákmányát kereső hóhérhoz
hasonlatosak –
az idő visszafordul, öt, négy, három, kettő, egy…
amíg összes tulajdonságod vesztve tűnni kezdesz
és egy reggelen ismeretlen alakok megint felfedeznek
egy újabb elhasznált epidermiszt…
A kőkorszak
(Era de piatră)
Kövek, kövek…
Kőhalmok, kőfalak, kőfák –
a tömegek éjszaka kővé vált népvezéreket látnak
és a lefejezett vérrokonok boldogok
amikor érzik kőfej növekszik vállaikon –
és boldogok akik falaznak boldogok a csótánypróféták
boldog az avangárd onanista aki arról álmodik
hogy éjszaka hatalmas kőfalloszt hordhat…
kőben a boldogok kőben a boldogtalanok
kőben a vigasztalatlanok.
Kő, kő…
Száz fiatal pitecantropusszal
Jártam a kőkorszak után kutatva,
De a kőnek nincs már korszaka.
KARÁCSONYI ZSOLT fordításai
A. E. Baconsky (1925–1977, Bukarest) költő, író, esszéíró, műfordító, Kolozsváron folytatott jogi tanulmányokat, 1953 és 1959 között a kolozsvári Steaua irodalmi folyóirat főszerkesztője. Az onirikus költészeti csoportosulás tagja, a XX. századi román költészet jelentős alakja.
