A felület elsünösödése

„Agyidegrendszerünk az élet mozgatója. Gondolat és akarás az egyéniség cselekvőségének irányát megszabva adja meg a lehetőségét annak, hogy a külvilágban valamely változás létesülhessen. Átvitt értelemben jogtudósok és politikusok együttműködése nyomja rá minden korszakra azt a bélyegzőt, mely annak uralkodó eszméit és politikai áramlatait megtestesíti. Az egyén életében gondolat és akarat kiegyensúlyozott volta érvényesülésének előfeltétele, a társadalomban releváns változást csak akkor képes tehát előidézni, ha a gondolat kristálytiszta forrásból fakad, egészséges összetételű eszmetársítás szüleménye, üdítően közérthető és a fejlődés általános irányával nem áll ellentétben.” (Révész Vilmos:
Forradalmi jogalkotás, Budapest, 1919)

0.1

Mostanában sokat forgatott téma a szolidaritás hiánya. Pontosabban a társadalom elsünösödése. Ahol simaság kellene legyen, kinyújtott kezek, összefogás, ott a sértődöttség tüskéi meredeznek, melyek kiválóan álcázzák azt, hogy mástól várjuk a megoldást, és nem visszük a bőrünket vásárra. Vigye csak más.

Az ember több ezer éve tűr, hallgat, és a majd lesz valahogy elvét követve próbál túlélni. Hiszen ténylegesen mindig volt valahogy, egyébként nem lennénk már itt. Kivesztünk volna, ha nem alkalmazkodunk a mindenkori körülményekhez. Ám a szolidaritásra való képesség talán kulcsfontosságú ebben a folyamatban.

0.2

A bolygó társadalmait számos gond tépázza, mi sem maradhatunk le. Szép hazánk felzárkózott. Mi is olyanok szeretnénk lenni, mint a Nyugat. Ezt mondogatjuk 36 éve. Sőt, nem is mi mondogatjuk, már úgy kaptuk ezt a mondást, és azt a pesszimista gondolatot is mellé, hogy „legalább ötven évvel le vagyunk maradva”. De milyenek is akarunk lenni? Milyen ez a hipotetikus Nyugat, és az ötvenből mennyit kell kivonni, mennyit hozzáadni, és amit kapunk, vajon az az igazság? És ha igen, mihez segít hozzá? Szolidárisabbak leszünk? Okosabbak? Jobbak? Fellázadunk?

0.3

A kormány, mely nekünk köszönhetően van ott, ahol van, dolgozik. Döntéseket hoz, elevenünkbe vág. Elégedetlenek vagyunk. Úgy látjuk, hogy országunk nagyjai továbbra is kiválóan vannak, miközben szerintünk rossz döntéseket hoznak. Beáldoznak, felszámolnak, ellehetetlenítenek, ledarálnak a jövőre hivatkozva. Képtelenek vagyunk a jövőt látni, elvont fogalom az, de ha mégis látni véljük, úgy gondoljuk, országunk nagyjai, akik nekünk köszönhetően hozhatnak döntéseket, rosszul végzik a munkájukat. Ez legalább kölcsönös.

0.4

Révész Vilmos Forradalmi jogalkotás című tanulmányának az egyéniségről és szolidaritásról szóló fejezetében erre a következtetésre jut: „Gondolat és akarás harmonikus összhangja az egyéniség akkordját adja. A zenei hasonlat továbbfejlesztése szerint vannak domináns és tonikai hangzatok. Vannak egyéniségek, melyek uralkodásra, vezetésre vannak hivatva, míg mások, mint a tonikai akkordok, inkább a vezetettek szerepét játsszák. A domináns és tonikai hangzatok helyes váltakozása kellemes hangzású szimfóniáján olvad fel.”

‍