Daczó Enikő: Az éter hírnöke
No items found.

A punk végnapjai a Helsinkiben

XXXVI. ÉVFOLYAM 2025. 11. (913.) SZÁM – JÚNIUS 10.
Daczó Enikő: Az éter hírnöke

Konec punku v Helsinkách

Odvas fejek völgye

szeptember

A kölyköknek kezdődik a suli a gyalogátkelőkön zsernyákok állnak én meg tök örülök hogy nem kell suliba mennem és holnap ötkor kelek és megyek melóba ahogy ma is de el tudom képzelni mekkora hányinger az első nap a suliban. Hogy rázták a rongyot a csajok hogy hol voltak a szünetben milyen gönceik vannak fotókat mutogattak némelyik először kamatyolt. De egyikük se volt a Balt koncertjén az Uhelnában a punkokkal és egyikük se tud úgy oboázni ahogy én oboázok Helmuton és egyikük se olyan szomorú mint én mert Helmut már szarik a fejemre mert már biztos un én meg nem tudom mit csesztem el.

Hlína lebabázott. Kisfiú az első punkbaba Jeseníkben és Tomášnak hívják ami nem igazán punk név de a nagyapja után kapta. Mit szólhatott Chaos.

Ma délután láttam Helmutot a büfé ablakából azt hittem lehidalok ahogy ott andalgott azzal a kígyóval és kézenfogva sétáltatták a kis kullancsukat.

Szóval kimentem utánuk és egyből megkérdeztem hogy is van ez. Nem tudom honnan jött de iszonyúan leüvöltöttem Helmutot meg azt a tyúkot a kis pulya meg bőgött Helmut biztos tök hülyén érezte magát ahogy ott mindenki füle hallatára azt üvöltöm hogy megölöm szóval félrehúzott az emberek bámultak én meg csak pofoztam és rugdostam.

El akart valamit magyarázni de én hallani se akartam róla. Megmondtam neki hogy egy fasz visszamentem mosogatni és belebőgtem a mosogatószeres vízbe.

Helmut bejött utánam a büfébe és el akart magyarázni valamit. Elküldtem a fenébe amit aztán sajnáltam mert mi van ha még egy kicsit szeret.

Picsába.

Délután összefutottam a téren omával. Brutál kicsípte magát mint mindig amikor bement a városba. Elkísértem busszal Adolfovicébe és megkérdeztem nem lakhatnék-e nála pár napig. Megengedte aztán megint előhúzta a régi német fotókat én meg egyszer csak irigyelni kezdtem amiért abban a korban volt fiatal és amiért a háború ellenére is boldog volt.

A Slovan előtt három görög Travolta lézengett beszólogattak a cuccaim meg a taréjom miatt úgyhogy elküldtem őket a csába parfümgőzös buzik totálisan érthetetlen görög anomáliák itt nálunk a Szudéta-vidéken.

A szomszédasszonyt bevitték a diliházba. Részegen kóricált a téren hálóingben vodkásüveggel a kezében és a halott férjét kereste.

Láttam Hlína meg Chaos kis békáját hát nem tudom hasonlít-e valamelyikükre. Hlína totál kész van az anyai teendőktől. Olyan karikás a szeme mintha ötvenéves lenne és napi száz cigit szívna de az egészről a kis puhatestűje tehet szóval nem tudom én akarok-e valaha gyereket. Azt mondja folyton üvölt a kicsi de ha az embernek kölyke van akkor a no future már tuti nem annyira no future.

Hlína néha összeveszik az anyjával aki mindenbe belepofázik hogy mossa a kis békát meg ilyenek meg főleg azzal savazza hogy egy hülye tyúk amiért egy ilyen senkiházitól lett gyereke mint Chaos. Hlína meg bőg mert szereti Chaost. Kicsit bosszantja hogy nem mehet el Pilzenbe a Totenre meg hogy Chaost pár napra se akarják elengedni a katonaságtól hogy ő is láthassa a pulyát. Szóval csak ültünk a kanapén és bőgtünk Hlína Chaos miatt bőgött én meg Helmut miatt.

Vártam hogy Helmut még mondjuk beugrik és én mondjuk mindent megbocsátok neki de nem ugrott be aztán délután a Besedában se volt ott és Tyfus kreténkedett hogy Helmut meg a szent család. Debil. A Staříčben se láttam Helmutot meg más kocsmában se amit körbejártam.

Beteget jelentettem mert már nincs szabim és kész vagyok amiért egész éjjel bőgtem e miatt a kretén miatt aki nélkül úgy érzem magam mintha levágták volna a kezem a lábam és a fejem.

Folyton fáj a torkom úgyhogy szimulálnom se kell a doktornő elküldött kivizsgálásra Prága legjobb kórházába mint az ikerbruderomat és én vsz tényleg elmegyek.

Helmut nem megy a Toten Hosenre az világos. Szarházi.

Karla viszont lelép a gyárból és elmegy meg Tyfus is és páran még biztos ott ünneplik majd velem a szülinapomat. Biztos jönne Funus is ha nem lenne halott.

Hajnali fél négy volt amikor a vonatra mentem és otthon senki semmit se vett észre és láttam ahogy fut előttem ugyanabba az irányba az a nagy fekete állat és beragyogja az utat. Aztán eltűnt a vonat elindult tök egyedül ülök rajta. Mindenki begazolt. Áruló szarrágók.

Zábřehi resti. Késik a gyors. Reggel max fejhúst vagy pacallevest lehet enni. Danke nem kérek.

Végül rendelek egy levest meg kofolát mert éhes vagyok. A pacalt kipiszkálom. A szimatszatyromra tollal ráírtam hogy DIE TOTEN HOSEN ha már megyek rájuk és legszívesebben leszedném róla hogy ZAMOŘENO mert az Helmut kedvence de az vsz nem fog menni.

Prága.

Tökre nem bírom ezt a várost mert drága és szar mint az összes többi csak ezt kicsit felturbózzák a Vencel téri látnivalók. Amúgy ugyanolyan béna mint Jeseník.

Az állomáson igazoltatás megmutatom a doktornő beutalóját a prágai kórházba mire megmutatják nekem a térképen hogy jutok oda. Az orvos fiatal volt és kedves vagy két órán át vizsgálgatott meg olvasta a papírokat a jeseníki doktornőtől. Aztán azt mondta hogy nagy a baj és ír a muternek egy levelet hogy hosszabb időre be kell feküdnöm Prágában a kórházba. A villamoson olvastam el. Tudom hogy minden elszaródott és most már azt csinálok amit akarok.

Aztán az állomáson belebotlok két NDK-s srácba. Az egyik Sid a másik Rotten de nem igazán tűnnek punknak. Inkább kicsit rájátszanak úgyhogy azt mondom Sidnek remek hogy én Nancy vagyok ő meg Sid az a másik meg Rotten mert akkor mi vagyunk a Sex Pistols hahaha és mindketten sokkolódtak hogy so gut deutsch szóval elmondtam nekik hogy a muter meg az oma felől német vagyok nagyobb deutsche mint az a szarházi Helmut aki csak játssza a németet amikor betépve náci egyenruhában menetel a házban. Áruló.

A trabantoknak sikerült sört venniük és azt mondták Pilzenbe mennek a Die Toten Hosenre mire mondtam hogy én is aztán elment az orrunk előtt a vonat és vártuk a következőt. Elmeséltem nekik hogy a nyári szünetben voltunk a punkokkal Rujanán az Uhelnában amitől teljesen sokkolódtak.

Kicsit bekarmoltunk megkérdezték hogy van csehül a sör a virsli a kocsma a szia meg hogy mi a legcsúnyább cseh szó mire azt mondtam nekik hogy a vajíčko, azaz tojás.

Nem tudom miért de jó heccnek tűnt. Aztán a pályaudvar előtti parkban mászkáltak és betintázva azt üvöltözték az emberek meg vasutasok arcába hogy vajíčko vajíčko vajíčko és mindenki csak kopogtatta a halántékát.

Aztán elindultunk. Sid eléggé nézegetett meg vsz én is őt mert amikor a haverja elment vécére akkor egyszeriben egymásnak estünk kicsit csőröztünk ő meg egyből a mellemet fogdosta ami zavart mert a kupéban ült egy idős hölgy is.

Megmutattam a dederonoknak a Die Toten Hosen lemezét amit egy szatyorban vittem magammal majd kiesett a szemük mert még sose láttak eredetit én meg Pilzenben aláíratom az énekessel Campinnal.

Egy városszéli buszmegálló mögött horpasztunk nem messze onnan ahol holnap a Toten koncertje lesz Sid nagyon bújt de nem hagytam magam mert arra a fasz Helmutra kellett gondolnom hogy nem döngeti-e épp azt a bányarémet és nem mondja-e neki közben ugyanazokat a dolgokat amiket nekem mondogatott.

Ma van a szülinapom szóval alles gute. A Toten Pilzenben van és én is két NDK-s trabanttal. Ezt reggel ébredés után írom fura ízt érzek a számban ennék valamit de Sidnél csak egy száraz kenyérdarab Rottennél meg csak egy üveg sör van.

Már délután van ülünk ebben a hatalmas kertmoziban vagy mi ez. A Totenen kívül más németek is fognak játszani de azokat még ezek ketten se igazán ismerik. Elég sok itt a punk de senkit se ismerek nézelődök nem jött-e el mégis Helmut. Menjen a csába mást akarok szeretni mondjuk Sidet még ha trabant is.

Isszuk a becsempészett sörünket és elárulom nekik hogy ma vagyok 17 ők meg gratulálnak és egyszeriben egy pillanatra teljesen boldog vagyok.

Elég brutál volt totál bőghetnékem van. Az elvileg békekoncerten egy csomó punk volt ketten egy Le az atomháborúval transzparenst tartottak és kannásbort szlopáltak alatta.

Mellettünk viszont főleg diszkósok meg a szőke cicababák voltak a muksójukkal meg a családok a pereputtyukkal akik Jandára és Michal Nonstopicsa Davidra jöttek.

És ami történt:

Lement a Die Toten Hosen a legeslegjobb koncert volt amit valaha láttam. Elöl hangulatba jöttek és beindult a pogó. Tök mindegy hogy német vagy cseh punkok mind együtt pogóztak tiszta freundschaft. Campinón fekete-fehér csíkos ing volt ránk locsolta a sörét meg köpködött ránk mi meg visszaköpködtük a gitároson ficken bumsen blasen die toten hosen feliratú póló volt olyat én is akarok mert pontosan azt akarom csinálni a két dederonom valahova eltűnt de tökre nem érdekelt mert a Die Toten Hosenre buliztam a pilzeni békekoncerten ami szülinapi koncertem volt csakis az enyém. Aztán még a színpadra is felmásztam pár emberrel és ott buliztam velük amíg a szervező taták le nem vezettek. De ők még mindig játszottak a lehető leghangosabban és totálisan legjobban amit valaha hallottam de aztán vége lett és az a fasz moderátor felkonfolta Michael Nonstopicsát de az emberek még a Totent akarták mármint a taréjos emberek mint mi. Nonstopicsa felvonult de az emberek kifütyülték mármint mi akik a színpad előtt álltunk. Sid megkérdezte tőlem ki ez én meg azt mondtam neki hogy egy verficktes arschloch és scheisse és ein kessel buntes és ő nagyon is értette. Valaki megtöltötte kaviccsal a poharát és belecseszte a szintibe ami a nyakában lógott de Nonstopicsa nem adta fel nonstop kitért de a többi németkém is becsatlakozott és totál szétcseszték a pilzeni fellépését mert folyton eltalálták.

A kavicsot a sarat a poharakat mind Nonstopicsára szórták aki bemenekült a backstage-be én meg oldalról már láttam hogy készülnek a zsernyákok és szóltam Sidnek hogy scheisse weg da de hova amikor mindenhol ott vannak és a színpadon megjelent az a buzi moderátor és nyugtatni kezdett minket a rockzenerajongók elfogadásáról beszélt és majd összeszarta magát az angsttól.

A zsernyákok nekikezdtek én meg kézen fogtam Sidet és behúztam középre az emberek közé akik úgy bámulták az egészet mint oma a feszületet úgyhogy csak párat kaptunk Rottent viszont jól hátba vágták de végül ő is odakeveredett hozzánk a szemöldöke kicsit vérzett de egy nő nekiadta a zsebkendőjét szóval danke.

Gyorsan lerendezték. Néhány punkot a zsernyákok elvittek Nonstopicsa megint belekezdett nem érdekelte hogy valaki azt üvöltötte hogy inkább a Szpartakiádon énekeljen a bimbózó ifjúságnak. Elhatároztuk hogy bemegyünk a Totenhez a backstage-be hogy aláírják a lemezt ami a táskámban volt.

Naná hogy a karszalagos taták nem akartak beengedni de aztán felbukkant Campino mire rákezdtünk németül hogy Campino wir sind da! És ő bevitt minket hátra ahol simán volt csapolt sör és kaptunk is belőle meg ott volt az egész zenekar meg egy cseh újságíró aki interjút forgatott velük meg egy csomó német punk. Mi meg simán dumáltunk velük mintha normális emberek lennének nem egy híres zenekar. Aztán Campino aláírta a lemezemet és elmondtam neki hogy ma van a szülinapom 17 vagyok ő meg ráírta a lemezre:

Für Nancy Zum 17.

Drei Schnäpse zum Glück!

Campino

Nem is nagyon lepődött meg hogy honnan van a lemez vsz normálisnak tűnt neki hogy valaki lemezzel jön a koncertre aztán a zenekar többi tagja is aláírta lefotóztak vele söröztünk Helmut és a többiek Jeseníkből most tutira irigyelnének hogy hol vagyok meg mi történt velem Sid folyton megfogta a kezem gyengéd volt és küssen akart velem megint megfogdosta a cickómat még ha nem is nagyon van rajta mit de őt ez nem zavarta.

Aztán egyszeriben odajött egy karszalagos tata és rákezdett csehül hogy nincs ott semmi keresnivalónk hogy az a terület a koncert részvevőinek van fenntartva és senki sem értette mert csupa németek voltak ott.

Úgyhogy fordítani kezdtem és szerintem akkor vett észre először kicsit jobban Campino én meg elvörösödtem ettől és fordítottam és a mi oldalunkon álltam és az egész zenekar próbálta lenyugtatni hogy minden rendben mi a nagyrabecsült vendégeik és rajongóik vagyunk hogy miattunk és nem miattuk jöttek ide játszani hogy ez mégiscsak Olof Palme békekoncertje akit ugyan nem ismerek de tényleg az ő fesztiválja szóval frieden ja. De a tata a frieden helyett odahívta a zsernyákokat és egyszeriben mindenki lökdösődni kezdett láttam ahogy a Toten dobosa megfog egy széket és szétveri az egyik zsernyák fején és az tényleg bekapta mert térdre rogyott. Kitört a verekedés és engem is jól hátba vágtak egyszer. A zsernyákok kiszorítottak minket aztán láttam ahogy a Totent meg azt a másik német zenekart behajtogatják a buszokba meg hogy aprítják őket az ülések között és egyből híre ment és az emberek lefeküdtek az induló buszok elé Siddel és Rottennel mi is lefeküdtünk de a zsernyákok gyepáltak minket meg elrángattak onnan meg felénk hajtottak a Volgájukkal meg kutyák is voltak a busz előtt fekvők meg csak üvöltöttek hogy szabadság gestapo béke Die Toten Hosen.

Aztán egyszer csak éreztem ahogy megreccsen alattam valami és amikor megnéztem rájöttem hogy szarrá tört a táskámban a lemez és elbőgtem magam és kibaszott mérges lettem a világ összes zsernyákjára meg erre az egész kurva országra.

Bementünk a városba fájt a hátunk meg a kezünk a veréstől. Vettünk sört meg kannás bort gondolkoztunk hova tovább mire Sid megkérdezte hova vihették őket és én azt mondtam hogy a tömegből valaki azt mondta an die grenze zu deutschland hogy kipaterolják őket a Csehszlovák Szocialista Köztársaságból mire Sid azt mondta mi lenne ha utánuk mennénk.

Rögtön rávágtam hogy az nem lesz egy szpartakiád. Reggel a bokrok között ébredtünk egy parkban a régi hotellel szemben a belváros közepén a tejbárban majonézes salátát és kiflit ettünk reggelire aztán vettünk egy Šumava térképet és felültünk a domažlicei vonatra ahol most mindezt írom.

Világos hogy minden teli lesz zsernyákokkal hogy jobb lesz egy vagy két állomással korábban leszállni mert ezt mondta Černý amikor azt mesélte hogy lelép hogy onnantól gyalog kell majd továbbmenni úgyhogy az utolsó pénzünkből vettünk rumot meg szalámit meg kenyeret meg söröket meg kannás bort meg cigit és kimentünk az állomásra és örültünk hogy lesz valami és elhúzunk ebből a pacallevesben ázó kurva országból. Vagyis én ebből ők meg a saját kurva országukból ami meg biztos egy másik hasonló levesben ázik.

Domažlice környékén járunk és a térkép szerint a határ felé megyünk és nyilván szemfülesnek kell lennünk de van mit innunk ennünk szívnunk meg dumálnunk.

Sid folyton fogja a kezem néha meg is ölel azt akarja hogy ugorjak a hátára hogy majd visz úgyhogy megteszem. Fogdossa a fenekem meg a mellem úgyhogy elküldtem a csába még ha igazából egész kellemes is de folyton Helmut jár a fejemben aztán végül hagyom hadd fogdosson bár nem tudom Rottent mondjuk nem zavarja-e de ránézésre mindegy neki.

Rohadt meleg van ma ahhoz képest hogy szeptember közepe van. Este még írok. Ma majdnem lefüleltek a határőrök de mákunk volt mert a bokrok mögé bújtunk amikor elhajtottak mellettünk de csak egy hajszálon múlt. Az erdőben párszor az volt az érzésem hogy valaki követ minket vagy inkább engem vsz az az aranyszemű nagy fekete állat. Néha visszanéztem és ott világított a bokorban de mire szóltam a többieknek eltűnt vagy eleve ott se volt.

Amúgy folyton fáj a torkom.

Sid azt mondta szeret és én tudom mert lefeküdtem vele. Lehet hogy én is szeretem vagy legalábbis szeretni akarom és el akarom felejteni azt a debil Helmutot akinek életem szerelmének kellett volna lennie csak kurvára nem jött össze.

Éjjel megint a csillogó fekete állatról álmodtam. Odajött hozzám és megint láttam magam az arany szemében. Végül is nem is tudom hogy álmodtam-e vagy sem mert egyszeriben egyedül voltam az erdő szélén az az állat csak nézett rám én meg megcsipkedtem az arcom és éreztem és ugye abból lehet tudni hogy ébren vagyunk. A fekete állat körbe-körbe járt körülöttem és vicsorgott aztán egyszer csak éreztem hogy magával húz valahova vezet az erdőn át azt akarja hogy kövessem és amikor felébredtem Sid karjában örültem hogy ott van és én is megöleltem.

Sid azt mondta én vagyok az első lány akivel lefeküdt és vsz azt akarta hallani hogy ő az első srác akivel lefeküdtem úgyhogy azt mondtam neki hogy ne legyen szomorú. Nem volt túl ügyes de figyelmes és sokat simogatott.

Valami kedves emberek pajtájában alszunk akik lefotóztak a zenitemmel és azt mondtuk nekik hogy csak úgy kirándulunk hogy egy koncerten voltunk és egy kicsit eltévedtünk és ők kicsit sem csodálkoztak mert állítólag gyakran eltévednek errefelé az emberek. Tudjuk hogy már közel a határ de egy szót sem szólunk erről.

Azt is tudjuk hogy ha átérünk akkor a Die Toten Hosen összes koncertjére elmehetünk és az szuper lesz. Hamarosan az igazi Németországban leszünk Siddel és Rottennel én meg végül is nem is tudom mi az NSZK fővárosa talán West Berlin.

Megígérem hogy Helmutnak muternek meg a faszijának is meg omának és az ikerbruderemnek egyből küldök egy képeslapot hogy ne angstoljanak és az ikerbruderemnek szerzek valami repülőkről meg űrhajósokról szóló magazint és elküldöm neki emlékbe.

Szóval aufvídrzén Csehszlovák Szocialista Köztársaság. Aufvídrzén odvas fejek völgye. Holnap belecsapunk.

Ezt senki se fogja elhinni nekem.

Peťovská Flóra fordítása
1986, Komárom. Budapesten él.

 

Összes hónap szerzője
Legolvasottabb