.svg)
Valahol olvastam, hogy új kutyakabátot dobtak a piacra. Aztán azt is hallottam valahol, valakitől, hogy a macska otthon kapott egy teljes kanapét, mert traumatizálódott a sarokba helyezett fekhelyétől. Aztán valahol, egy budapesti/bécsi/kolozsvári (igény szerint behelyettesíthető) utcán arra lettem figyelmes, hogy csoszogást hallok, olyasmit, mint mikor Pista bácsi tréningruhában, asszonyverő majóban leslattyog a sarki kisboltba egy jó sörért. Nos, egy nagyobb termetű schnauzer jött szembe, mind a négy mancsán vízhatlan papucs. Megérkezett tehát az új kutyacipő is. Utánanéztem, van belőle sportos, elegáns, betonra, terepre, s természetesen mindenféle színben, bizonyára találunk olyat is, mely illik formára, színben, márkában a kabáthoz is. A macskatulajdonosoknak jelzem, fölösleges aggódni, van macskacipő is.
Tíz éve halt meg apám. Két évvel a halála előtt egy szombati napon, anyám legnagyobb megdöbbenésére, hazaállított egy barátpapagájjal. A nem túl óvatos és megfontolt kérdésre, mely valahogy így hangzott, mi a jó **** életnek kellett az a **** madár, apám derűsen csak annyit válaszolt, szeretné immár nyugodtan hangoztatni a mondatot, családom és egyéb állatfajtáim. Csibe, ezt a nevet kapta a keresztségben a papagáj, okos és rafinált állatnak bizonyult. Apám megtanította repülni, és megmutatta neki, hogyan lehet a szekrény tetejéről zuhanórepülésben megtámadni és helyre tenni az óvatlan és tiszteletlen családtagokat, akik a madár territóriumát nem tiszteletben tartva beléptek a nappaliba. Papucsa, kabátja ugyan még mindig nincs, de hatalma annál inkább. Meg öntudata. Apám beszélni is megtanította, tud ételt kérni (murok, murok), véleményt kinyilvánítani (szemét, szemét), és van ugye, mint említettem, öntudata. Felröpül az ajtó tetejére, és onnan mondja: sas vagyok, sas vagyok. S miután meggyőződött arról, hogy sem én, sem más nem merészkedik ilyenkor a szobába, leszáll a kanapéra, és onnan tekint szerteszét a birodalmán.
A sas, alias Csibe, él, virul, jó egészségnek örvend. Életének tizenkettedik, uralkodásának tizedik évében az alattvalói, többek között jómagam, óvatosan, fejünket, nyakunkat féltve közlekedünk a lakásban, s ha kérné, cipőt, kabátot, palástot is vennénk neki, csak ránk ne zúduljon mérhetetlen haragja a magasból. S mindezt nem olvastam, hallottam valahol, igaz s valós eseményeken alapul a történet. A bőrünkbe metsző valóság.
