A táncos, aki tánc közben beszélni is akart a táncról

Caleb AzumahNelson dél-londoni fiatal brit író első, Open Water című regényévelegészen a BBC One produkciós irodájáig jutott, 2026-ban kezdik forgatni a könyvalapján készülő sorozatot. Három díj is jelzi, hogy az angol közönség és szakmahogyan fogadta lírai prózáját: Costa Book Awarddal, egy Betty Task Awarddal ésSomerset Maugham Awarddal ismerték el debütálását. Második regénye, a Kisvilágok nagy elvárások közepette jelent meg 2023-ban. Magyarul 2024-benadta ki a Magvető Kiadó Pék Zoltán fordításában.

Mindkét könyvérea multimediális érdeklődés jellemző, a szeretetnyelv pontosításának avágya és a humanizmus: hogyan lehet határokat húzó hitvallások nélkül írniarról, hogy tartozunk valahova? Hogyan lehet a nyelv elégtelenségébe valóbelegabalyodás nélkül írni arról, hogy táncolni akarunk? Egy, a TheLondon Magazine-ban megjelent esszéjében Caleb Azumah Nelson kifejti, hogyszeretné, ha írásaiban a ritmus narratív eszközzé válna: „Érdekelni kezdett azismétlődés; visszatérhetünk-e kijelentésekhez, mondatokhoz vagy hangokhoz úgy,hogy azok azonosságuk ellenére másképp hassanak? Pillanatról pillanatraváltozunk. Azt akartam, hogy az olvasók szeme táncoljon az oldalakon.”¹Ez az Open Waterben határozottan jobban sikerült, mint legújabbkönyvében. Az angol nyelvű kritikák is rendre kiemelik, hogy a Kisvilágokban félresasszéznak azok a narratív technikák, amik az elsőregényben jól működnek: a multimedialitás megidézéséből name droppinglesz, a refrénekből idegesítő kurziválás, az ismétlődő mondatokbólátugorható részletek, a tánc- és zenemetaforákból giccs. A ritmus szótúlhasználtsága különösen megakasztja a regényben ki-kibontakozó inherensritmust (hetvenkilencszer jelenik meg a szövegben). De nem csak ez az egyszó a ludas: a tér és a valami túl gyakori, túl inszisztenselőfordulásuk mellett olykor még kurziváltak is, mintha rosszul kéne éreznemmagam, hogy a két nelsoni fogalom jelentése a szövegegész viszonylatában semmitnem tágult vagy változott számomra. A tér nyolcvanegyszer fordulelő olyan szöveghelyen, ahol nagyon akar jelenteni valamit. A valamitnehezebb lekövetni, túl sokszor fordul elő pretenciómentes névmásként, nehézszétszálazni, hogy mikor működik nelsoni fogalomként.

Sokszor olyankörnyezetben jelennek meg ezek a szavak, ahol egy leírás jobban működne: „apádvolt az egyik legjobb, és ezt tudta is. Felvágós volt, de hatékony is. Olyanritmusa volt, mintha egy táncost néztem volna. Összeakadt a tekintetünk, és nemtudtam máshová nézni. Volt benne valami.” Akarom tudni, hogyan focizottaz apa. Nelson nagyon ért a képiség megragadásához, lírai prózanyelve jólhasználható a szemléltetéshez: „Úgy mozgunk, mint a tükörképek, mozgásunkkalkísértjük a teret, a testünk szabadon, lazán csapong, hadonászik. Szeretnémmegkocogtatni apám vállát, hogy azt mondjam, Bárcsak mindig ilyen nyíltaklehetnénk, de nem tudom, megvannak-e a szavaink hozzá. Inkább kis világotépítünk egymásnak, a szólóink duzzadnak, emelkednek, akár egy kórus,előre, ahogy apám hátralép, hátra, ahogy előremegy, a kezünk áhítattal amellkasunkon, templomot építünk a ritmusunkkal.” Kár lett volna ezt iselintézni valamivel, ami éppenséggel pont térben történik(valahogy így: „Nemsokára ismerős zenét hallunk kintről, és kitódulunk akertbe, előre a terasz előtti részre, előre abba a térbe,a kezünkben tartott műanyag poharat magasra emeljük, akár egy fáklyát,mintha azt mondanánk, itt vagyunk”). A fordítói megoldások semmindig segítenek a túlhasznált fogalmak erejének megőrzésében. A csinálttér képzete a „Belesóhajt a térbe, amit csináltam, a csendbe, amisúlyos és gyengéd” mondatban nem ugyanazzal a természetességgel és líraisűrítettséggel hat, mint az angol eredeti („She sighs into the space I’ve made,the quiet heavy and tender”).

A Kisvilágok alapvető motivikus hálóját a tánc adja. A „mivel a legtöbbgondunkat csak a tánc oldhatja meg” refrén a legszentenciózusabb, ebbennyomatékosul újra meg újra a regényben felvázolt életfilozófia, miszerint azélet tánc, az emberközi kapcsolatok ritmusokon alapulnak, magunk és másokmegértéséhez pedig rá kell hangolódnunk a test jeleire. „Sokan közülünk régenelvesztettük a hitünket, de a ritmusban igenis hiszünk”, írja Nelson már azelső fejezetben. A táncallegória explicitása ellenére ritkán kapunkkatartikus leírást arról, hogy mi is a tánc. Igaz, a szövegpróbálja ezt indokolni azzal, hogy a nyelvet többször is elégtelennek nevezibizonyos élmények kifejezéséhez. Ugyanakkor a szentenciózus ismétlés arra engedkövetkeztetni, hogy a szerző át szeretne adni valamit a katarzisból, amitszereplői számára a tánc jelent. („És mivel a legtöbb gondunkat csak atánc oldhatja meg, lemozogjuk a gyászunkat. Kitódulunk a padsorok közé, előre aszínpad elé, előre abba a térbe.” Mennyire méltatlan a lemozogjuk ige aregény táncképzetéhez.) A harmadik rész is a fent említett refrénnelkezdődik, az első bekezdés nagyszerű példa arra, ahogy a Kis világokfogalmai elrontják a piruettet: „Mivel a legtöbb gondunkat csak a tánc oldhatjameg, abszolút érthető, hogy itt, jóval azután, hogy anyám teste és lelkeszétvált, jóval azután, hogy leeresztettük a gödörbe (...), Yaa néni telefonál,és hallva a hangom remegését, meggyőz, hogy repüljek el Ghánába, hogy tegyemmeg azt az utat, amit anyámmal akartam.” Az utazás tánc? Az élettánc? Az élet utazás, tehát tánc? A regény belefullad aforizmatikuspróbálkozásaiba.

„Just because themusic is loud, doesn’t mean it’s automatically deep or particularly good”, írjaegy olvasó a Goodreadsen. Ez a megjegyzés illeszkedik a regényaforizmatikus stílusához. Caleb Azumah Nelson fontos tematikákat próbálfeldolgozni (dél-londoni fekete identitás, kis közösségek szerepe azurbanizációban, család és sors viszonya stb.), de közben nem sikerül olyanvilágba bevonnia az olvasót, ahol magától fel tudná fejteni a szájba rágottösszefüggéseket. Ha az emberek táncolnak, és ez segít nekik, sőt ha mindez úgyvan leírva, hogy az olvasó valóban fel tudja venni a szöveg ritmusát, akkornyilvánvalóvá válik, hogy a tánc fontos. Nem szükséges folyton éreztetni aszerzői következtetések hatalmát. A zene nem mondja meg, hogy mi a tánc,csak előidézi azt. Vagy fordítva. Mindenesetre Nelson szépen ír, remélem,sokszor megpörgeti még a két regényében már felvetett témákat, és sikerül nekileképezni Dél-London szeretetnyelvét.

Caleb AzumahNelson: Kis világok. Fordította Pék Zoltán. Magvető, Budapest,2024.

Jegyzet

¹                      Caleb Azumah Nelson, Moments of Freedom,hozzáférés: https://thelondonmagazine.org/article/essay-moments-of-freedom-by-caleb-azumah-nelson/.Saját fordítás.

‍