Adjatok nyelvet, és megírom a kritikát

– bevezető gondolatok a Margó Könyvek kritikai megközelítéséhez –

2023-ban a Margó Irodalmi Fesztivál és a Helikon Kiadó elindított egy vizuálisan egységes, puhaborítós, tizennyolc európai szerző könyvének magyar nyelvű kiadására vállalkozó sorozatot, a Margó Könyveket. A kiadó Helikon Zsebkönyvek sorozatával már bizonyította, hogy egy hozzáférhető, vonzó borítójú, kinézet szempontjából koncepciózus sorozat be tudja vonzani az olvasókat: nézzünk körül ismerőseink polcain, valószínűleg legtöbbjüknél akad legalább egy-két klasszikus vagy kuriózum ebben a kiadásban.

A Margó Könyvek egy európai uniós forrásokból készülő és marketingezett sorozat, az Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljának egyik szervezőjével, Karádi Évával együttműködve választották ki a szerzőket és könyveiket.¹ Minden könyv a sorozat hangzatos bevezetőjével kezdődik, amelyben a nyitottságra ösztönözve ajánlják a fordításokat, kiutat világítva meg az “algoritmusok által is megerősített információs buborékjainkból.” A legelső kötetről, Andrei Dósa Füveskertjéről írt kritikámban már megfogalmaztam pár kérdést az ambíciózus bevezetővel kapcsolatban, amiket ekként fogalmaznék most át a kiindulópont meghatározásának érdekében: mit ajánlanak (a magyar olvasóknak, szerzőknek, gondolkodóknak: azaz a magyar kultúrának és a magyar valóságnak) maguk a kötetek amellett, hogy a sorozat eladásra kínálja magát a reflektáltabb életre vágyóknak?

A Helikon Stellárium rovatában az elkövetkezendő hónapokban a Margó Könyvek mindegyik kiadványát szemügyre veszem, általában hármasával csoportosítva őket. A vágyakozva leendő prózaíró perspektíváját választom. Ennek a leendőségnek a bizonytalansága a fordításkötetek szellemi hasznosságára is rávetíthető: lesz-e akkora reveláció, mint azt a borítók szemei sugallják? A könyvsorozat nagyobb társadalmi hatóerőt jelent, mint egyetlen könyv – könnyebb rá marketinget építeni, és nem az egyes könyvek minőségének híre válik elsődlegessé, hanem a kiadói intenció, ami esetünkben annyira nemes, amennyire egy irodalmat piacosító vállalkozás lehet. Kérdés, hogy mi az, ami konstans marad a kötetekben: a minőség, a brand, valamiféle ideológia, a fókusz, a tematika, valamilyen még fel nem tárt, sajátosan 2020-as évekbeli európai prózapoétika?

Valuska Gábor, a Margó Irodalmi Fesztivál igazgatója és Szeder Kata, a Margó Könyvek projektvezetője egy Literán olvasható interjúban azt mondják, hogy „Európa közös történetünk, és nemcsak turistakönyvekkel lehet bejárni, hanem olvasással is.”² Úgy tűnik (a sorozat bevezetője is erre utal), hogy a fordítások célja egyfajta összeurópai irodalmi nyelvkeresés feltárása, ami főként a komplex, egymásból kibomló kérdések felvetéséből áll. A Margó Könyvek nem szórakoztatni akarnak: úgy is mondhatnánk, hogy az egész sorozat egy hatalmas kérdés, ami elsősorban a nemzetközi könyvpiacnak, másodsorban az olvasóknak szegezi magát. Csak annyiban tud eljutni az olvasókhoz, amennyiben sikerül kijátszania a könyvpiacot annak saját módszereit felhasználva.

Nincs könnyű dolga azoknak, akik az európai szkepszist próbálják látszólagosan magasművészeti pozícióból kikezdeni: de az európai egység (legyen ez földrajzi, kulturális, gazdasági stb.) narratívájához szkeptikusan hozzáálló emberben ott a kérdezés igénye, s tulajdonképpen ez az, amit az algoritmusok válaszadó mechanizmusai kihasználnak. Miért ne kísérelné meg az irodalom a kérdések életben tartását? Ementén kaphatunk is egy fontos igazodási pontot a sorozat könyveinek elemzéséhez: mennyire szolgálnak alapanyagul a kérdések felvetéséhez? Elegendő irodalmi értékkel bírnak-e ahhoz, hogy komolyan vehessük a bennük felsejlő problémákat, s új perspektívákat találhassunk hozzájuk? Hogyan hatnak ezek a könyvek, ha legyűrve az európai egység narratívájával kapcsolatos elfogultságom, megpróbálom csatornázni a környezetem hatására nagyon is ismerős kelet-európai szkepszist? Segítenek-e a Margó Könyvek szembenézni saját elfogultságommal? Megteremtik-e a lehetőséget az összes fél számára saját pozíciójuk kritikus szemléléséhez? Azért tartom fontosnak ezeknek a kérdéseknek a végigkövetését és saját kritikusi pozícióm fluidizálását, hogy ezek az írások ne csak egybefűzött könyvajánlók, recenziók legyenek. Hátha sikerül elég kérdéssel maradnom a végén ahhoz, hogy ne kísértsen meg valamiféle végletes, totalizáló következtetés az európai irodalommal kapcsolatban.

A kritikával szempontban a kérdésem tehát ez: hogyan lehet egy olyan könyvsorozatról, ami saját bevezetője szerint sok releváns társadalmi kérdést taglal, úgy írni, hogy ténylegesen sikerüljön felszínre hozni ezeket a releváns társadalmi kérdéseket? Segítségül a moly.hu-hoz fogok fordulni: mindegyik kötetről van már vélemény, a társadalmi kérdések terén pedig itt-ott pont azzal az európai szkepszissel találkoztam, amit csak az irodalmi érték tud jó értelemben előremozdítani. Párbeszédbe szeretnék állni a moly.hu-s hozzászólásokkal, követve azt a társadalmi hatást, amit a sorozat elérni igyekszik. A Margó Könyvek elég nagyívű vállalkozás, megérdemli, hogy szembenézve saját elméleti fogódzóim bizonytalanságával olvasóként és kérdezőként próbáljak meg eligazodni a sorozat kötetei közt, illetve mentén. Mivel főként fiatal szerzőket jelentetnek meg, tehát a történeti perspektíva sem indokolt, magyar irodalmi közegben kevésnek van recepciótörténete, a tizennyolc európai író irodalmi nyelvkeresésével együtt kell keressem azt a kritikai nyelvet, ami át tudná törni a falat kritika és olvasó között.

Kiemelt figyelemmel fogom kezelni az utószavakat: a sorozatszerkeszők kortárs magyar írókat, költőket kértek fel, hogy írjanak egy-egy esszét a könyvekről. Ezek már adnak egy medret a kötetek értelmezéséhez, így többé kevésbé ezeket is megvizsgálhatjuk a kérdések folyamának fenntartása szempontjából. Szűkítik a kérdéskört, vagy tágítják? Egyáltalán mire van szükség, ha szeretnénk, hogy létrejöjjön valamiféle párbeszéd?

A könyveket csoportosítva fogom vizsgálni. A legkézenfekvőbb az, ha földrajzilag helyezem el őket egymás mellett. Persze ez nagyon könnyen bizonyulhat majd előnytelennek, hiszen nem biztos, hogy így könnyebben fel lehet tárni valamiféle európaiságot – bár a könyveknek a sorozatban kapott sorszámuk még kevésbé tűnik biztos útnak. Nem akarom regionális szembeállításokra felhasználni ezt a megközelítést, inkább arra vagyok kíváncsi, hogy mennyiben reflektálnak az egyes szövegek európaiságukra, fontos-e egyáltalán a szerzők európaisága? Egzotikum-e ez az európaiság?

Elsőként Vesna Lemaić Szíves fogadtatás, Lana Bastašić Tejfogak és Ivana Bodrožić Fiaink, lányaink című könyveiről fogok írni. Fontosnak tartottam, hogy bevezetésként gondolkodjak kicsit a sorozatkritika céljáról: próbáltam körbejárni, miért kéne egy egész sorozatról írni, csupán felhasználva az egyes köteteket ahhoz, hogy kritikánk tárgyává tehessük magát a könyvkiadást és a szakmai recepciót. A Margó Könyvek az egyik legizgalmasabb kortárs kiadói vállalkozás, megérdemli a figyelmet.

Jegyzetek

¹                  „Nem árt, ha kizökkentjük magunkat monomániás és egoisztikus gondolati struktúráinkból” (beszélgetés M. Nagy Miklóssal a Margó Könyvekről), 1749.hu

²                  A leegyszerűsítő kérdéseket próbáljuk meg elkerülni – A Margó Könyvekről, interjú Szeder Katával és Valuska Gáborral a Litera.hu-n

‍