No items found.

Az ecset pompás játékától a főnixi öngyilkosságig

XXXIV. ÉVFOLYAM 2023. 7. (861.) SZÁM – ÁPRILIS 10.

Bányai János: Különös effektusok. Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 2019.

 

„Mind többször vagyunk tanúi, hogy az új festészet halálos sebet ejt megrögzött, féltve őrzött és sokszor semmitmondó esztétikai fogalmainkon.” Utáljuk vagy imádjuk a kortárs művészeteket, a hétköznapokban ritkán merülünk olyan mélyen el egy-egy alkotás feltárulkozó rétegeibe, mint ahogyan Bányai János elmélkedik Különös effektusok című kötetében pár reprezentatív, de nem túl széles körben ismert képzőművészeti munkáról. Számos festmény és grafika formai megoldásait úgy boncolgatja, hogy azokról a hagyományokról is beszámol, amelyekbe ezek – egyedi módon ugyan, de – beilleszkednek.

Minden kiemelt alkotást egy esszé értelmez… nem egypercesek, inkább ötpercesek vagy tízpercesek. A kötetbe csak néha, egy-egy alkotóról vannak hosszabb szövegek beépítve, ezek pedig több munkát mutatnak be. A rövid terjedelem miatt kissé talán meglepőnek tűnhet az az információmennyiség, amelyet az esszék átadnak, s talán még meglepőbbnek tűnhet az, hogy a szövegek ennek ellenére sem válnak túlzsúfolttá, nehézkessé. Mind az alkotás, mind a kritika líraisága összeolvad a szövegekben, és így nemcsak objektív tudást, hanem személyes befogadói élményeket is elénk tár: „Valamilyen főnixi öngyilkosság – feltámadás vezérelte gondolatra és érzésharmóniára talált ezzel a tagadással a festő: olyan költői minőségeket és emberi mélységeket ért el, melyekre a felületet figyelők és fetisizálók aligha képesek” – mondja például Mića Popović szerb festő kapcsán.

A kötet által tehát olyan tudományterjesztő szövegek kerülnek az olvasó kezébe, melyeknek fókuszában legfőképpen absztrakt műalkotások állnak. A kötet az ezek hátterében vonuló bonyolult történelmiséget és lehetséges gondolatmeneteket körvonalazza, a művészettörténet egészét szerves egységnek, az egyes alkotásokat történeti és jelenbeli közegük egyszeri és önálló vetületeként tekinti, melyeknek egyszerre van társadalmi és esztétikai értékük.

 

Összes hónap szerzője
Legolvasottabb