No items found.

Az élet gömbölyűségéről

A Csóka Judit és Szabó T. Anna által szerkesztett Egy testben két szív – Versek és mesék várandósságról, szülésről és szülőségről antológia bemutatójának a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál adott otthont szeptember 30-án délután 5 órától. A szerzőkkel Szederkényi Olga beszélgetett.

A kötetté szerveződés folyamatának egyik sajátossága, hogy a szerkesztők a Corvina Kiadó igazgatójának, Király Leventének felkerésére, egymástól teljesen függetlenül, egymást nem ismerve gyűjtötték össze a verseket, meséket, amelyek leképezik az élet mesei ciklikusságát. Így a kötetben a fogantatás és várakozás öröme mellett a szoptatás, szorongás, fájdalom, meddőség és vetélés, élet és halál témájában írt versek is találhatók.

A versciklust és meseciklust megelőzően külön-külön szerkesztői előszót olvashatunk, amely mind személyes, mind szakmai perspektívákat is láttat.

A bemutató egyik kulcskérdéseként fogalmazódott meg a téma megközelítésmódja, a várandósság univerzális tapasztalata és a női-férfi megszólítottak, szerzői hangok szerepeltetése. Az antológiába beválogatott szerzők esetében, amint azt Szabó T. Anna kiemelte, fontos volt olyan, különböző korabeli ismert vagy kevésbé ismert költők kiválasztása, akik korábban nem szerepeltek ugyanabban a kötetben. Jelentős szempont volt továbbá női és férfi költők verseit egyaránt beválogatni, amely gesztus hangsúlyozza a női-anyai és férfi-apai megélések és érzések valóságosságát, a várandósság-tapasztalat univerzalitását.

Csóka Judit klinikai szakpszichológus és meseterapeuta kiemelte, a kisebb természeti népcsoportokban hangsúlyosabbak a teremtéstörténetek, a születés, szülés körüli mágikusság, ugyanakkor annak természetessége is. A természeti népek primér tapasztalata a közösség megtartó ereje, az otthonszülés gyakorlata, így a mesékbeli várandósság-megélés nem illeszkedik egy univerzálisnak mondható tapasztalattömegbe.

Az antológia megírásában mintha alapelvként említhetnénk egyfajta társadalmi fellépést, sorsközösség-vállalást: nőkkel, akik a környezet elvárásai miatt szoronganak, nőkkel, akik szülés utáni depressziót élnek meg, nőkkel, akiknek könnyű és akiknek nehéz a gyermekágyi időszak, nőkkel és férfiakkal, akik szeretnék, de nem lehet, akik nem szeretnék, de lesz. Férfiakkal, akiket sokszor ki- és elfelejtünk, férfiakkal, akik szintén vajúdnak, férfiakkal, akik jelen vannak és akik nem, férfiakkal, akik sosem lettek apákká. Szabó T. Anna hangsúlyozta, hogy a történelem során sokáig bevett gyakorlat volt az apák kiszorítása és eltávolítása a szülőszobából és a kisgyerekes életből, megfeledkezve érzelmi érintettségükről és gyakori kiszolgáltatottságukról. Így a kötet vállalása egy olyan társadalmi közbeszéd, amely költészet és népmesék által eszközt nyújthat azoknak, akik a várandósság és a születés bármely aspektusát tapasztalják meg nőként és férfiként egyaránt.

A közönségtalálkozó zárómozzanata ráközelített Rofusz Kinga mágikus borítófestményére, amely a maga komplexitásában szintén az élet mesei gömbölyűségét ábrázolja: a könyvet megfordítva egy életfa bontakozik ki, amelynek gyökerei két vigyázó kézbe nyúlnak vissza.

 

Csóka Judit [szerk.] – Szabó T. Anna [szerk.]: Egy testben két szív – Versek és mesék várandósságról, szülésről és szülőségről, Corvina Kiadó, Budapest, 2023.

Összes hónap szerzője
Legolvasottabb