Benesóczky László versei

A H. utcában egy sosemvolt éjszaka

Ezernyi széjjelfújt hólapát. Egy elrontott Csepel.

Nyugtalanul kóválygok nyugodt hóesésben.

Ma sem táncoltam senkivel.

Ezernyi széjjelfújt hólapát. Egy elrontott Csepel.

A H. utcában egy kajla éjszaka nem volt,

és így aludtam el.

Itt vagyok. A kopott lakásban.

Nem hoztam fogkefét.

A H. utcai, kopott lakásban

felettem kujtorog késablaknyi ég.

A H. utcai, kopott lakásban

a falvédő fénye fakó.

Bögrében forralsz nekem tejet.

Mikor reggel ajtódon kilépek,

rajtam ránctalan zakó,

és ősznek érzem a telet.

Jelentés

Leszállok. A peronon a futár másai.

A kristálytéglában rejlik,

hogy a Sülysápi Szenvedély gyorsvonaton

miképpen voltak Speer titkos utazásai.

Zsemlét akartam venni éjjel,

de Klein kikezdett velem.

Eisenschmidt kacsint, Ziegler nem int,

a betonban nő a türelem.

Elfordultál már a Vörös Kutyában,

Darabokat nem részről részre adtál.

Hogy drogozva ugráltál bányatóba.

Kristálytéglában nő a fraktál.

Mikor elmondtad, kicsit törtem el.

Most is látom Ziegler mosolyát.

Betontéglában már nő a kristály?

S majd a téglát mégis egyben adtad át.

Speer most is utazik. Kristályok égnek a hóban.

A betonba megérkezett a fraktál,

mint a por az éji bányatóba.

Pilinszky reggelije az égben

Válasz-álom Marno Jánosnak

Álmomban Pilinszky 

nem egy kórházban halt meg, felnevetve, 

hanem egy katonai kísérletben

a Csendes-óceánig elrepült:

a szocialista Magyarország beszervezte, 

ballonjával négy nap után ért tengert. 

Nem adta át az üzenetet a kijelölt madaraknak, 

hanem magával vitte a hullámok alá.

A vízhatlan papírfecnit kutatók megtalálták, 

irodalomtudósok elemezgetik utolsó négy sorát.

Felmerül a kérdés: hogy evett? hogy ürített? 

miért vállalta a kétes küldetést? 

Én csak elképzelem, hogy az égben reggelizett, 

és orkánok okádta viharokban rettegett.

Mi lehetett az utolsó négysoros? Meg nem tudom. 

Aztán egy villanás a sárga papíron. 

A kép elsötétül, ezután már fekete macskákkal álmodom.

Építészettörténet-vizsga

Nem is volt ott más szerintem.

Csak kupolák dőltek és az illatod

vörösét éreztem talán. Amit mutattál,

stilizált szénaboglyának hittem,

pedig fasólyom volt, és akkor már

pár címer suhant, és az Adria, és voluták,

és bezárt a szoba,

izgulok?, kérdezted. Én? nem –

Egy kihagyott fáról beszéltél éppen,

képernyőn a kezed, mutattál képeket,

és én fészkelődni kezdtem a széken –

*

jártam-e már a harangtoronyban,

mészkővel fedett, magas toronyban,

cigiztem-e már a kupolahársfánál,

s voltam-e már a kupolatérben?

*

a Várat tükrözik vissza az ablakok,

de innen az ablakból nem látunk a Várra,

majd feltettél három kérdést a liftben,

és a szemüvegemre rászállt a pára,

s nem tudtam ajtót tartani neked,

és az odahányt lomok is csak nyelték a füstöt,

én suta választ kerestem, míg te töltőd kerested,

és nem adtam a családi ezüstöt –

*

Mint minden áttetsző dolog, törékeny,

vörös ékkő csillant a párás térben.

Tavasz jő, suhan el

Nap kél, nap hanyatlik

a vár felett.

Szél fúj, tavasz jő betyárciterával.

Tavasz suhan el éhbérért.

Ugyanúgy lobogó zászlók felett,

ugyanolyan kövek felett.

Nap kél, nap hanyatlik saját kövein.

[Ha beborul is, ha nincsen citerám,

csak kása, káposztaleves,

akkor is állok rendületlenül,

egérfakó a bajszom,

nézek nem a földre]

Szél kél, fal romlik.

Télen bent csak a gyertyák.

Állok rendületlenül,

s éhbérért, de történik velem a tavasz.

Egérfakó a bajszom.

Lányok táncot csattognak,

barnák, mosolyognak, hajuk suhog.

Akkor sem baj, ha ugyanazok.

A léptük mindig ugyanúgy

csattogni fog a bazaltköveken,

mint a zászlók a magasban,

egy jelentéktelen, átlagos napon.

A szél ugyanúgy fúj, nem fúj,

kabát, bajusz, betyárcitera,

és történik velem is éhbéren

a történelem.

Szél kél, szél múlik.

Lesznek még talán szebb idők is.

Benesóczky László 1992-ben született Budapesten. Kommunikáció- és médiatudomány szakos képzésen alapszakon a PPKE-n, mesterszakon a BME-n szerzett diplomát. Jelenleg is a Műegyetem munkatársa, valamint az Yriunk írócsoport tagja.

‍