.svg)
Anca Bodea munkája.
a parkettára fektettél, mert a szőnyeg anyaga kényes,
hoztál teát, feltetted apád lemezét, és magadhoz nyúltál:
így voltunk mi, a nemlétezők.
azt mondják, a nemlétező nem a nincs, de nem is a van,
én azt mondom, ami van, az a tea,
meg egy kazettáról másolt cd, rádiókabaré 1990.
mániákusan tekergetted a magnót,
kerested Hofi egy elcsépelt poénját.
a parkettára fektettél, de én meg akartam fogni a szőnyeget,
az ujjaim tövével túrni a finom szálakat.
azt hitted, foltot hagyok rajta, azt hittem, a tapasztalat: lét.
megint a kordbársony nadrág,
érdes volt, amikor az arcomhoz ért.
érdes volt a szád széle, kiszáradt, sokat beszélsz,
pedig a történetek csak téged izgattak:
a történetek anyámról, és arról, hogyan szidott le apám gyerekként.
a kisszobában az esték egyformák voltak:
lesegítetted a kabátom, megdicsértél, ha szoknya volt rajtam,
és elkezdtél magyarázkodni, csak úgy, mindenért.
azt mondtad, nem vagy jól, azt mondtad, változó,
kétismeretlenes apádhalála,
aztán bőgtél és jött a parketta:
„a lét nem dolog, csak a dolgok alapja.”
– ide feküdj!
és rámírtad a nevedet a száddal,
és én ott feküdtem, nem veled, hanem az örök melankóliáddal.
ott fekszem még mindig, mert a lécek közötti rések
vákuumként szippantják a végtagjaimat.
magába szív a szoba, a feltúrt Bem utca, a külvárosi villamossínek.
együtt megyek tönkre a lécekkel, apád lemezével,
meg az utolsó cigarettájával, amit nem szívhattam el.
nem akartam elszívni.
bennünk, mint a szőnyeg létezésében, mindig kételkedtem.
azt mondják, a nemlétező nem a nincs, de nem is a van,
én azt mondom, iszom egy teát és megvárom,
míg a dolgok szétesnek darabokra.
és ha a dolgok szétesnek, akkor mi nem,
mert a nemlétező nem dolog, csak a hiány alapja.
Élő Csenge Enikő 1992-ben született Sopronban. Idén szerzett diplomát a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemen, filozófia és vallástudomány szakirányokból. Slammel, ír, az MTA külső munkatársaként dolgozik.
