Egy Módszer mind felett

Juli Zeh: Corpus delicti. Egy per krónikája. Ford. Nádori Lídia. Typotex, Budapest, 2026.

Juli Zeh 2025-ben magyarul is megjelentetett Újév című regénye és az egy évre rá érkező Corpus delicti nem is lehetnének egyszerre hasonlóbbak és különbözőbbek. Van valami bizarr módon ismerős abban, ahogy Juli Zeh ír a nyugtalanítóról, legyen szó egy szokványosnak tűnő lélektani-családregény vagy egy disztópia fejezeteiről.

A Corpus delicti teljesen más szerkezettel operál, mint az Újév: hosszan hömpölygő fejezetek helyett tömör epizódokban beszéli el cselekményét, sokkal apróbb időbeli ugrásokkal. Bár központi témája ugyancsak egy szokatlan testvéri kapcsolat, mindez egy disztópikus krimi kontextusában jelenik meg, így nem a testvérek a legfurcsábbak ebben a történetben. A még jóval a járványidőszak előtt megjelent (2009) regényben a Módszer nevű egészségdiktatúra tartja kontroll alatt a társadalmat: nem csupán a test, hanem az egészség is az állam tulajdona, így bármi áron ellenőrizhető, irányítható. Ezzel a rendszerrel kerül konfliktusba a regény főhőse, a szintén harmincas éveiben járó Mia Holl biológus, miután elveszíti testvérét, Moritzot, aki egy igazságtalannak vélt ítélet következtében felakasztja magát a börtönben. A regény feszes, rövid fejezeteiben inkább elméleti síkon bontakozik ki az, hogy hogyan tarthatja meg a hatalmát egy olyan abszurd módon „jó szándékú” rendszer, mint az egészségdiktatúra, hogyan asszisztál a hatalom megtartásához a sajtó, és hogyan tud a hatalom mégis leszámolni azokkal a rendbontó mártírokkal, akik legitimitását megkérdőjeleznék. A disztópiákra jellemző cselekményközpontúság vagy világépítés ezúttal háttérbe szorul, a feszültséget elsődlegesen a dialógusok adják különböző valódi és elképzelt szereplők között, valamint a regény erős gondolatisága, a tárgyalóterem konfrontációi, amelyekben halványan megcsillan a jogászként dolgozó szerző háttérismerete.

Juli Zeh regénye olvasható a 80–90-es évek óta egyre erősödő egészség- (ma már self-care vagy wellness)kultusz kritikájaként is: „A természettudomány – feleli Mia – felbontotta a hosszú házasságot, ami az ember és az emberfeletti között köttetett. A lelket, e házasság gyümölcsét nevelőszülőkhöz adták. Maradt a test, és minden fáradozásunk őrá irányul. A test nekünk szentély és oltár, bálvány és áldozat. Szentté avattuk és rabszolgánkká tettük” (147.). A kötet oldalain a szerző nemcsak az elnyomó rezsimekkel, hanem a boszorkányperekkel is asszociációt teremt, így fokozatosan ráébredünk, mégsem esnek annyira távol tőlünk azok a kétezerötvenes évek.

‍