Elmélkedő

A tanár néni bejelentette,

hogy ma van a Magyar Kultúra Napja,

és ebből az alkalomból a Himnuszról

fogunk beszélgetni. Megkérdezte, tudjuk-e, hogy

ki a Himnusz szerzője. Rajtam kívül kevesen tudták

a helyes választ. Volt, aki József Attilát említette,

volt, aki Petőfit, mások Arany Jánost.

Aztán a tanár néni felolvasta a költeményt,

utána mi szakaszonként újraolvastuk, végül

egy kórus előadásában is meghallgattuk.

Sokáig azt hittem, hogy a Himnusz

csak egy versszakból áll, mert mindig

csak azt az egy szakaszt énekeljük

a templomban vagy a különböző ünnepélyeken.

A tanár néni elmagyarázta, hogy a Himnusz

keretes szerkezetű, mert az elején és

a végén is Istenhez fordul a költő.

Azt is mondta, hogy aki megtanulja kívülről

az egész verset, az kap majd egy szép kövér

tízest a naplóba. Elhatároztam, hogy én

megtanulom. Egy kicsit nehezen megy,

de már tudom az első három szakaszt,

ahol a költő felsorolja, hogy Isten

mi mindennel ajándékozta meg a magyar népet.

Azokat a versszakokat is meg fogom tanulni,

amelyekben arról ír, hogy miért és mivel büntette meg.

Jövő hétre kívülről fújom majd az egész költeményt.

Nagymamám megdicsért, és azt mondta, hogy büszke rám.

Ma volt a nagy nap, kiálltam az osztály elé, és belekezdtem

a Himnuszba, ment is, mint a karikacsapás,

de amikor odaértem, hogy „Hányszor zengett ajkain…”,

hirtelen megakadtam, nem jutott eszembe egy sor sem.

A tanár néni azt mondta, hogy nem baj,

előfordul az ilyesmi, nincs itt a világ vége.

Lógó orral mentem helyre.

Behunytam a szemem, el is bóbiskoltam.

Egy hatalmas arénában találtam magam,

ahol a Himnuszt kezdtem mondani:

az első szakaszt, a második szakaszt…

a nézőtéren rengetegen voltak.

Kölcsey Ferenc ott ült az első sorban,

komolyan figyelt engem, kezeit tördelve szurkolt,

hogy a „Hányszor zengett ajkain” után

ne torpanjak meg… „Bújt az üldözött s felé”

sorig jutottam… a továbbiakban mi történt,

nem tudom, mert a csengő éles hangja

megzavart, s én hirtelen felébredtem…

‍