
Botházi Mária legújabb, az Erdélyi Híradó Kiadó gondozásában megjelent Ezek című rövidprózakötetét november 14-én mutatták be a 32. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében. A szerzővel Mărcuțiu-Rácz Dóra beszélgetett. A könyv 5 ciklusból áll, mindegyik 6 monológot tartalmaz – hétköznapi emberek próbálják meg kiadni magukból mindazt, ami a mindennapokban nyomasztja őket.
A könyvbemutató elején Mărcuțiu-Rácz Dóra a kontextusba remekül illően mutatta meg az erdélyi irodalmi élet bennfentességét, hiszen elárulta, hogy Botházi Mária az alsó szomszédja. Ezzel a hozzáadott humorréteggel hallgathattuk meg a szerző felolvasásában Az alsó szomszéd című szöveget. A szerző elárulta, hogy egész életében blokkos volt, és ez olyan mélyen határozza meg az életét, hogy más témákat körüljáró szövegeiben is gyakran megjelennek a tömbházi élet elemei. Felvetett egy párhuzamot a blokkos együttlét titkokat és önfeledt működést nem tűrő világa, valamint a közösségi média megosztó posztjai között – könyvében is feldolgozta mindkét témakört.
A szerző számos tárcája megjelent a Helikon folyóiratban, a Főtér hírportálon, vagy a Transindexen. A moderátor kérdésére, hogy az internet kifejezetten blokkszerű terében hogyan reagáltak a szövegekre, az író elárulta, hogy már sokkal kedvesebb reakciókat kap. Az elején az olvasók egy része nem tudta leválasztani személyét a szövegek elbeszélőitől és akár Facebook kommentekben nyilvánultak meg. A változást a Helikon folyóiratra való váltásban érezte, ami egy új befogadóközösséget hozott. Úgy véli, ennek hatására törekedett igényesebben írni, nagyobb hangsúlyt fektetni a kreativitásra és a játékos formákra – innen fakadhat a kötet szerkezeti egysége is.

Botházi Mária a monológok mentén próbálta megragadni azt, hogy mi nyomasztja a kisembert, a tehetetlen dühöt a beszédmódan oldva fel. Az elbeszélők a transzilván világ valósághoz kötött megélései mentén viszonyulnak olyan problémákhoz, mint a gyereknevelés vagy a rendszer működése. A szereplők bagatellizálnak, nem mondják ki, ha baj van, de a szöveg a humor mellett a leplezés mechanizmusát, a beszélők belső korlátait is megmutatja. A monológok szándékosan nem esztétizáltak, a maguk őszinte nyerseségével mutatva be az 5 ciklus témáit. Az Ezekben megfigyelhető a tragikomikusság. Önmagunkon kacagunk, és mégis megbotránkozunk a ránk visszanéző tükörképen. A kötet közepén azonban megfigyelhető egy elkomolyodás: olyan témák merülnek fel, amelyek kapcsán nem lehet viccelni. Az üvegek kocognak a neccekben, visszhangzik a blokkban, és a szomszédok csak annyit kérdeznek, már megint iszik? Az üvegeket hazacipelő elbeszélő elmondja, hogy mégis, jó ember a férje, csak hát iszik. S mi olvasók lehet fel sem ismerjük a szemünk elött titokban zajló tragédiát, hiszen addigra megszoktuk, hogy ezeken a tárcákon kacagni lehet.
Zárókérdésként Mărcuțiu-Rácz Dóra azt vetette fel, hogy „kik azok az ezek”? Ezek azok, válaszolta Botházi Mária, akikkel szemben a kisember tehetetlennek érzi magát: a politikusok, a bürokraták, a technológia működtetői. A média nem valósította meg a várt, online polgári kávéház ideáját, ami ezt a feszültséget enyhíthette volna – egy refeudalizált közeg született meg. Olvasói kérdésként felmerült, hogy kereste-e meg már az írót egy az ezek közül, s ha igen, mit mondott a szövegek kapcsán? A válasz egy kacagás kíséretében érkezett: „Ezek nem olvasnak semmit!”
A könyvbemutató fényében az Ezek rövidprózakötet olyan, mintha valaki – talán az alsó szomszédunk – a nyitva felejtett ablakon kihallgatta volna azt, hogy milyen kisebb vagy nagyobb terheink, kínlódásaink vannak, és hogyan válunk a panaszkodásunk mentén önmagunk ironikus képeivé. Majd az összegyűjtött monológokat szövegbe rendezte volna és visszaadta volna nekünk, hogy figyeljük meg egy lépés távolságból önmagunkat. Lehet, hogy a sorok közt olvasva, kacagva felismerjük, hogy néha csak ki kell lépni a blokkból pár percre: így az ajtó előtt lökdösött, többnapos szeméttel együtt valami mást is lerakhatunk.